AZ ÉLŐ EGYHÁZ JOGA. TANULMÁNYOK A HATÁLYOS KÁNONJOG KÖRÉBŐL

AZ ÉLŐ EGYHÁZ JOGA. TANULMÁNYOK A HATÁLYOS KÁNONJOG KÖRÉBŐL

A szerző jelen kötetében olyan írásokat közöl, amelyek a kánonjog „egy-egy aktuális, nyitott kérdésére keresik a választ”. A munka a hatályos egyházjog széles horizontját fogja át, mivel a negyvenkét tanulmány a tudományág szinte minden területét érinti. Az első fejezet Általános fogalmak és szabályok címmel öt értekezését tartalmaz. A következő fejezet, a tizenkilenc tételt számláló, az Isten népének jogi szervezettségét ismertető rész. A tanító Egyház című 3. fejezet két tanulmánya utat nyit A megszentelés feladatának gyakorlása fejezetcím alatti hét írás kibontásának. A kötetet lezáró három fejezet az Egyházi vagyon-, büntető- és eljárásjoggal foglalkozik, érintve olyan témákat, mint például a házasságrendezés lehetőségei. Az Egyház mindennapos élete szempontjából kiemelkedően fontos, hogy a krisztushívők minél inkább értsék egyházuk működési logikáját és az apostoli korig visszanyúló fegyelmi hagyományát. Az élő egyház joga című könyv ebben segíti a papokat, a világiakat, és minden, a katolikus Egyház jogrendje iránt érdeklődő olvasót.

A kötet adatai:
Formátum: 17x23
Kötés: keménytáblás
Megjelenés éve: 2006
Terjedelem: 544 oldal

Adatok

ISBN:
978-963-361-816-5
Kiadó:
Szent István Kiadó
VTSZ:
4901
-10%
3 860 Ft3 475 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!