AZ AUSCHWITZ-KÓD

AZ AUSCHWITZ-KÓD

A mai napig él a köztudatban a vélekedés, hogy Magyarországon 1944-ben senki nem tudott semmit a náci haláltáborokban zajló népirtásról és annak eszközeiről, a gázkamrákról. Ennek egyértelmű cáfolata, hogy a BBC a második világháború minden egyes napján többször sugározott magyar nyelvű adást, még ha azok nem is juthattak el a teljes lakossághoz. A Londonból érkező üzenetek próbáltak hatni a zsidók üldözésében részt vevő magyarokra, egyrészt hivatkozva keresztény értékrendjükre, országuk gazdag kultúrájára és történelmére, másrészt kilátásba helyezve a háború utáni felelősségre vonásukat. Ám a megsemmisítő táborokról szóló információkat erőteljesen torzította a hazai sajtó masszív ellenpropagandája, amely hiteltelennek bélyegezte az angliai híradásokat, azzal vádolva a szövetségeseket, hogy nem is a zsidó életeket féltik, hanem a gazdag zsidók mesés vagyonát szeretnék megszerezni, a felelősségre vonást a zsidók bosszújaként jelenítette meg, a népirtás vádját pedig megfordította, és a városok bombázását a szövetségesek mögött álló zsidók tervének állította be.

Az Auschwitz-kód a kortársak naplóinak elemzésével egészíti ki a brit rádióadások és a hazai szélsőjobboldali sajtó cikkeinek vizsgálatát, rávilágítva arra, hogy bár a hírek azokhoz is eljuthattak, akik nem hallgattak rádiót, a már akkor is létező információs káoszban még a tájékozottabbak esetében is egyéni érzékenység, és nem utolsó sorban az üldözöttek csoportjához való tartozás függvénye volt, hogy hitelt adtak-e a halálgyárakról szóló híreknek, vagy képtelenségben tartották a zsidók tömeges elgázosítását.

Kunt Gergely társadalomtörténész, habilitált egyetemi docens a Miskolci Egyetemen. Doktori tanulmányai alatt kezdett újsághirdetések segítségével magántulajdonban lévő, kiadatlan naplókat gyűjteni. 2013-ben védte meg a doktori disszertációját zsidó és keresztény kamaszok két világháború között írt naplóinak összehasonlító elemzéséből. A disszertáció könyv változata Kamasztükrök címmel 2017-ben jelent meg, színdarab és rádióhangjáték is készült belőle. 2019-ben jelent meg Kipontozva... címmel a második világháború alatti nemi erőszakot női naplók tükrében vizsgáló könyve az Osiris kiadó gondozásában. 2022 jelent meg első kismonográfiája angolul The Children's Republic of Gaudiopolis címmel a CEU Pressnél.

A kötet adatai:

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2025

Terjedelem: 247 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789636871734
Kiadó:
Jaffa Kiadó
-10%
5 499 Ft4 950 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!