AZ AMERIKAI ÉLETFORMA – AZ IDEÁLIS ÁLLAM KRITIKÁJA

AZ AMERIKAI ÉLETFORMA – AZ IDEÁLIS ÁLLAM KRITIKÁJA

Molnár Tamás (1921–2010), külföldön használt névalakban Thomas Steven Molnar, kiemelkedő magyar szerző, aki 1945 és 1990 között elsősorban angol és francia nyelven alkotott. 1990 után gyakran tartózkodva Magyarországon olyan intézményekben tartott kurzusokat és előadásokat, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Esszéisztikus stílusa, szókimondó fogalmazása széles körben ismertté tette alakját és felfogásait. Önmagát katolikus gondolkodóként határozta meg, s mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind Franciaországban elsősorban a hagyománytisztelő kulturális és politikai körökkel ápolt szoros kapcsolatot. Meglátásait jelentős nemzetközi tapasztalata, mély emberismerete formálta, amiből fakadóan gyakran figyelmeztetett az utópisztikus gondolkodás és társadalomszervezés veszélyeire, a klasszikus európai kultúra megőrzésének szükségességére. Hagyatékát a Magyar Tudományos Akadémia szállíttatta haza 2011-ben, s tette elérhetővé a kutatók előtt. A Molnár Tamás Összegyűjtött Művei sorozat a szerző könyveit és egyéb írásait kívánja egységesen szerkesztett, szakmailag alaposan gondozott formában az olvasók elé tárni és ezáltal gazdagítani az egyetemes magyar kultúrát.

Molnár Tamás (Thomas Molnar) összegyűjtött műveinek jelen kötetében az idealizmus hamis formáiról szól. Az idealista akkor követi el a legsúlyosabb vétséget, amikor nem a szépet, a jót és az igazat tartja szem előtt, hanem annak másolatát: az isteni bölcsesség helyett az emberi észt, a vallás helyett az ideológiát, a mennyek országa helyett a jóléti társadalmat. A kötetben közölt két mű a hamis idealizmus két formáját tárgyalja. A szerző – egyfajta magyar Tocqueville-ként – az első szövegben az USA-ban kialakult életforma gyakorlatát írja le kritikus szempontok szerint. A második írásmű az életforma történelmi hátterét tárja fel. Molnár prófétai módon vetíti előre a jelenkor fejleményeit, az elgépiesedést, a transzhumanizmust, a vallási konfliktusokat és a kultúrák élet-halál harcát. Rámutat az egykor és ma is divatos felfogások tarthatatlanságára, miközben kritikus távlatban mutatja meg, hogy miért nem nyújt megváltást az „amerikai életforma” vagy az „ideális állam”.

A kötet adatai:

Formátum: A/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 240 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789636530884
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
-11%
3 964 Ft3 565 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!