AZ ALKONY KAPUI

AZ ALKONY KAPUI

Bár senki nem vonja kétségbe, hogy megöregszünk, az öregedés folyamata többnyire felkészületlenül ér bennünket és nagy erőkkel arra késztet, hogy az uralkodó szociokulturális gondolkodást magunkévá tegyük, miszerint egy olyan lefelé ívelő és leépülő szakaszába értünk életünknek, mely tele van kellemetlenséggel és bosszúsággal. Rengeteg írás foglalkozik ezzel a témával, reflexiók, tanulmányok, tanácsok, nagyon sokféle ötletet hallhatunk a játékostól a kulturális megközelítésig, a kozmetika csodatevő szereit is beleértve.

Ez minden? – kérdezhetjük magunktól. Az evangéliumnak itt nincs meg az a képessége, hogy kitágítja szűkös lehetőségeinket és arra késztet, hogy a legvégső következményekig megéljük a hitet, a reményt és a szeretetet? Bőségben fogtok élni, ígérte Jézus. Nem lenne akkor mégis lehetséges a bőségben élt öregség? Ez a könyv abból a vágyból született, hogy felfedezze ennek a „bőségnek” a forrásait, párbeszédet folytatva a Biblia és korunk szereplőivel, akik azt mondják, ők megtalálták ezt a forrást. Bárcsak segítene ez a könyv a keresésben, hogy – szemben a társadalom kínálta megoldásokkal – ragyogva tudjunk megöregedni, Isten jelenlétében, Akiben örömmel ujjonghatunk fel az alkony kapujában. DOLORES ALEIXANDRE PARRA a Szent Szív Társaság (Sacré Coeur Nővérek) szerzetesnője, nyugdíjazásáig biblikus professzorként dolgozott a Comillasi Egyetemen. Számos könyvet írt, továbbra is dolgozik különböző folyóiratoknak, képzéseket, előadásokat tart biblikus és lelkiségi témákról. Jelenleg egy olyan közösségben él, amely egy Caritas projekt keretében „Biblia-gyakorlatokat” tart hajléktalan családok számára.

Adatok

ISBN:
9786155120640
Kiadó:
Sarutlan Kármelita Nővérek
-20%
2 600 Ft2 080 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!