AZ 1545 ELŐTTI EGYHÁZI FORRÁSOK HATÁSA A MODERN KÁNONJOG RENDSZERÉRE

AZ 1545 ELŐTTI EGYHÁZI FORRÁSOK HATÁSA A MODERN KÁNONJOG RENDSZERÉRE

A kánoni joganyag újabb forrásokkal történő gazdagodása, amely alapvetően az Egyház mindennapi életét követi, korunkban is jól látható. Az is jól érzékelhető, hogy a Katolikus egyház -mint látható egység- intézményesen szervezett formában jelenik meg a világban. Ennek az egységnek a megőrzésére és az alapítójától elnyert sajátos céljának előmozdítására, az apostoli kortól kezdve egyházjogi normák születtek, melyek elválaszthatatlan belső kapcsolatban vannak a hitletéteménnyel.

A kánonjog lényegi stabil tartalmát tehát az Egyház jól rendezett, a Krisztus által kristálytisztán elénk állított céljának, azaz a lelkek üdvösségének intézményes formában történő elősegítése jelenti. Korunkban, nemcsak a klasszikus kategóriák, hanem a kiforrott szakkifejezések jelentésének, ill. az egyes intézmények működésének ismerete is egyre inkább elenyészik az emberi közösségen belül. Ebben a környezetben különösen is fontos, hogy a régi jog korának egyházi forrásait -beleértve az egyházatyáktól, a pápai ügylevelekből, a korai egyetemes és részleges zsinatokról, valamint a különböző időszakok kánonjogi kollekcióiból, majd pedig a kuriális jogalkotásból származó szövegeket-, valamint azok hatásának jelentőségét a hatályos kánonjog rendszerére és intézményes működésére részletesen áttekintsük. Ez a két évezred alatt letisztult fegyelmi rendszer egyetlen célt tart szem előtt: a megváltott ember üdvösségre való eljutásának szolgálatát. (Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem.)

A kötet adatai:

Formátum: 14x20cm

Kötés: Puhafedeles

Megjelenés éve: 2016

Terjedelem: 280 oldal

Adatok

ISBN:
978-963-277-628-5
Kiadó:
Szent István Kiadó
-10%
1 700 Ft1 530 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!