ARS SOCIOLOGICA

ARS SOCIOLOGICA

Az Olvasó egy évek óta zajló előadássorozat szerkesztett anyagát tartja a kezében. Az előadásokon szociológusok vallanak pályájukról, a következő felkérés alapján:

„A sorozat címe, ars sociologica, két gondolatot sűrít magába: egyfelől a művészi mesterségként felfogott tudomány, másfelől – ars poetica gyanánt – a szociológiáról szóló vallomás gondolatát. Az előadót ennek jegyében arra kérjük, hogy adjon számot szociológusi művéről, pályájáról: milyen érdeklődés hajtotta, mit jelentett és jelent számára a szociológia.”

A tágan értett szociológia Max Weber által említett „örök ifjúságához” az is hozzátartozik, hogy az emberi élet valóságának és értelmező, magyarázó szempontjainak sokféleségéből nem kerekedik ki semmilyen végérvényes egész. Az eltérő nézőpontú és irányú programok az emberi lét gazdagságának a megragadására törekszenek, minden különbözőségük ellenére is az emberi méltóság keresése jegyében. A „Mi a szociológia?” kérdésére tömör és szubjektív pályaképeken keresztül kapunk választ a közelmúlt és napjaink jeles társadalmi gondolkodóitól.

Adatok

ISBN:
978-963-414-131-0
Kiadó:
L'Harmattan
-20%
3 500 Ft2 800 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!