A Vujicsics-örökség (CD-melléklettel)

A Vujicsics-örökség (CD-melléklettel)

A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival - élén a Sebő együttessel és a Muzsikással - nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes.
Ahogy magukat definiálták: "öszvérek vagyunk, magyar identitással". Amit Sebőék Tiszaalpáron vagy az erdélyi Széken találtak meg, arra ők a saját környezetükben leltek rá. A helyi néptáncegyüttes kísérőzenekarában előbb lelkes fiatalokként fokozatosan felváltották az idősebb muzsikusokat, 1974 húsvétjára pedig körvonalazódott az a csapat, amelyet akkor még Pomázi Ifjúsági Nemzetiségi Zenekarnak hívtak, de amely 1976 októberében felvette a tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér nevét. Miközben évtizedek óta zajlik náluk a családon belüli hagyomány átörökítése, hisz az 1995-ben startoló, javarészt fiaikból álló Söndörgő együttes nemcsak hogy lassan átveszi a stafétabotot az apák generációjától, hanem újabb és újabb színekkel gazdagítja a hazai délszláv zenei hagyományokat.
A táncházmozgalom három emblematikus alakjáról, Halmos Béláról, Sebő Ferencről és Sebestyén Mártáról a szerző korábban már megjelentett egy-egy életútkötetet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodik ez a 168 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a magyarországi délszláv zene két legfontosabb képviselőjének (egymással is összefüggő) pályáját mutatja be.
A CD-mellékleten a rájuk nagy hatást gyakorló gyűjtésekből hallható válogatás.

Adatok

Kiadó:
Kossuth Kiadó
Oldalszám:
168
Kiadás éve:
2019
Kötésmód:
kemény kötés
ISBN:
9789630995153
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Jávorszky Béla Szilárd
Borító ár:
3990
-28%
3 990 Ft2 873 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!