A visegrádi szövetség Trianon tükrében

A visegrádi szövetség Trianon tükrében

E kötetben rámutatok, hogy - számos magyar történész álláspontjával ellentétben - nem a magyarok idézték elő a trianoni tragédiát. A magyarság - miközben saját függetlenségét védelmezte a keletről és délről érkező támadásokkal szemben, egyúttal - Lengyelországgal karöltve - évszázadokon át a keresztény Európa tőle nyugatra eső részei védőpajzsának bizonyult. Ezzel összefüggésben kétszer is elvesztette saját népessége jelentős részét és országa függetlenségét. Így saját hazájában kisebbségbe került, más nemzetek számára a területi zsákmányszerzés célpontjává lett. E folyamatok készítették elő Trianon bekövetkeztét. A kommunizmus bukását követően a magyarság számára nem az erő alkalmazásának politikája, hanem a Visegrádi Szövetség megszervezése kínálta az egyetlen lehetőséget, hogy a gyűlöletet barátsággá változtathassa, és a magyar nemzetet békés úton, a határok megváltoztatása nélkül egyesíthesse. E szövetség létrehozása nélkül a magyaroknak a trianoni traumához való viszonyulása, továbbá Közép-Európa és az egész kontinens, illetve a kereszténység sorsa politikai szempontból teljesen másképpen, sokkal szerencsétlenebb módon alakult volna.

Adatok

Kiadó:
Püski Kiadó
Oldalszám:
91
Megjelenés:
2021
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9789633023297
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Konrad Sutarski
Borító ár:
1980
-28%
1 980 Ft1 445 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!