A TÉNYEK IGAZSÁGA

A TÉNYEK IGAZSÁGA

Köpeczi Béla (1921–2010) akadémikus, egyetemi tanár, miniszter, művelődéspolitikus több évtizedes politikai pályája 1988-ban zárult le. Mivel ezt követően közéleti tevékenységét több kritika érte, szükségesnek érezte, hogy dokumentumok alapján ismertesse politikai munkásságát. Ebből az elhatározásból született meg A tények igazsága. Fejezetek a művelődéspolitika történetéből. 1953–1988. Köpeczi Béla 1997 őszén befejezett kéziratát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, hogy halála után az általa és felesége által Erdély történetének kutatására létesített alapítvány jelentesse meg. A hagyatékból létrehozott Erdély Öröksége Alapítvány kuratóriuma a kézirat kiadásával teljesíti Köpeczi Béla végakaratát. Mivel a sokoldalú szerző tudományos tevékenységéről művében alig esik szó, ezért a kötet végén közöljük R. Várkonyi Ágnes (1928–2014) írását. Közel 60 esztendős kutatói és társszerzői kapcsolatuk számos személyes emlékét felidézve R. Várkonyi Ágnes objektív pályaképet ad a kiemelkedő tudósról és tudományszervezőről.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2025

Terjedelem: 288 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9786156388995
Kiadó:
Martin Opitz Kiadó
-10%
5 900 Ft5 310 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!