A rituálhatás

Szokás kontra rituálé
- az egyik automatizál, a másik életet ad!


Mi a közös Agatha Christie-ben, Charles Dickensben, Rafael Nadalban és Szvjatoszlav Richterben? - A kérdés nehéz, de segítünk: mindannyian olyan rituálékat építettek be életükbe, amelyek segítik őket céljaik elérésében vagy biztonságot nyújtanak a hétköznapok megélésében.

Napjaink tele vannak ismétlődő feladatokkal, amelyek célja, hogy a megfelelő mederben tartsák életünket - ezek a szokásaink. A mindennapos rutint - például a fogmosást vagy a zokni felhúzását - többnyire automatikusan hajtjuk végre. Ám ha jobban odafigyelünk ezekre a mozdulatokra, és arra koncentrálunk, hogy pontosan hogyan végezzük őket, könnyen az életünket színesítő rituálékká válhatnak.

Stresszhelyzetben ritkán működik az, hogy nyugalomra intjük magunkat. Tennünk kell valamit (venni néhány mély lélegzetet, mozogni pár percig, vagy meghallgatni a kedvenc zenénket), hogy megváltoztassuk az érzéseinket. Itt kerülnek a képbe a rituálék. Ha egy bizonyos mozdulatsort hozzákapcsolunk egy érzelemhez, akkor ez a cselekvéssorozat később is képes feleleveníteni az adott érzelmet.

A Harvard Egyetem kutatója és tanára, Michael Norton kollégáival egy évtizeden át tanulmányozta a szertartásokat. Tapasztalatuk szerint a rituálék és a szokások között nem maga a cselekvéssorozat, hanem az ahhoz társított érzelmek adják a különbséget.
A szokás lényege a "mit", a szertartásé a "hogyan". A rituálék az érzelmi katalizátor szerepét töltik be: energiát adnak, inspirálnak és felemelnek minket. Segítségükkel az olyan hétköznapi tevékenységeket, mint a reggeli készülődés, a házimunka vagy a napi testmozgás, automatikus cselekvéssorokból eleven élményekké alakíthatjuk át, örömet vagy nyugalmat idézhetünk elő.