A POLGÁRI JOG FEJLŐDÉSE A KONTINENTÁLIS EURÓPA NAGY JOGRENDSZEREIBEN

A POLGÁRI JOG FEJLŐDÉSE A KONTINENTÁLIS EURÓPA NAGY JOGRENDSZEREIBEN

A jogharmonizáció és a jogegységesítés jelszavaitól és programjaitól hangos Európa már jó ideje. A témával foglalkozó szakmai írásokat helyenként szürke monotónia jellemzi, ezért üde színfoltokat jelentenek azok a publikációk, melyek történeti és nemzeti jogi metszeteket is mutatnak.

A közösségi jog jogharmonizációs módszerű fejlesztésének eszközei évtizedekig az irányelvek voltak, azonban a közösségi magánjog mára már kinőtte őket, mivel újfajta jogi széttöredezettséghez vezettek, holott feladatuk éppen ennek kiküszöbölése lett volna. Fokozott igény mutatkozik tehát arra, hogy a közösségi magánjog eddigi fentről lefelé történő megközelítését (top down approach) a lentről felfelé való megközelítés (bottom up approach) váltsa fel. Ez az új szemlélet a korábbinál nagyobb érdeklődést mutat a nemzeti jogrendszerek iránt és a jogösszehasonlítás számára is új helyzetet kínál.

Jelen monográfia a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi Tanszékén immáron lassan két évtizede folyó összehasonlító polgári jogi kutatások eredményeit összegzi és a magyar jogrendszer fejlesztéséhez, valamint a nemzetköziesedő polgári jog egyetemi oktatásához kíván adalékokat, sémákat adni. A külföldi jogrendszereket és jogi kultúrákat bemutató mű a római jog, a bizánci jog és a kánonjog európai jogfejlődésre gyakorolt hatásának felvázolása mellett, különösen a francia, az olasz, a holland, a belga, a luxemburgi, a német, az osztrák, a svájci, a görög, a dán jogfejlődésről, valamint az európai magánjog egységesítésének folyamatáról ad részletes leírásokat, elemzéseket.

A könyv 2009. évi kiadása példányainak elfogytával vált szükségessé ezen újabb bővített, második kiadás előkészítése. Folyamatban van ugyan e könyv tematikájának kiterjesztése más, eddig fel nem dolgozott jogrendszerek anyagaira is, ez a mostani kiadás azonban a jogi felsőoktatás aktuális igényeihez igazodva csak kisebb mértékű anyagfejlesztést tartalmaz.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2013

Terjedelem: 548 oldal

Adatok

ISBN:
9789632582085
Kiadó:
ORAC Kiadó
-5%
9 800 Ft9 310 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!