A NYUGAT ALKONYA I-II.

A NYUGAT ALKONYA I-II.

Oswald Spengler közvetlenül az első világháború után adta ki monumentális történetfilozófiai művét, melynek jelentősége Herder, Burckhardt és Lamprecht munkáihoz mérhető, s mely döntően befolyásolta a század derekának gondolkodástörténetét. Spengler, aki az említetteken kívül Goethe és Nietzsche eszmei örökösének is tekinthető, a magyar szellemi életre is megkülönböztetett hatást gyakorolt; ékes bizonyítéka ennek például Szerb Antal világirodalom-története, melyben lépten-nyomon találkozunk a nevével.

A filozófus a világtörténelmet a szellemtörténet jegyében fogja fel, s a keletkező és elhaló kultúrkörök egymásutánjának tekinti. Úgy véli, hogy a történelmet az „átélő” intuíció segítségével ismerhetjük meg. A haladás fogalmát kiiktatja a históriai vizsgálódás területéről, s – akárcsak Bergson vagy Teilhard de Chardin – a tömegkultúrát, az uniformizálódást ostorozza. Hogy Spengler történetfilozófiája ma mennyire elfogadható, „ezen vitatkozzanak a történettudósok” – szögezhetjük le Szerb Antallal, aki így folytatja: „Az irodalomtörténet számára Spengler nagyságához nem fér kétség. Nemcsak stílusának gyönyörű világosságáért (őt igazán nem lehet »ködös« németnek mondani!), nemcsak történetmegvilágító nagyszerű ötleteiért, hanem elsősorban azért is művészi érték, mert a történelem egészét műalkotássá formálta, tökéletes szerkezetű épületté alakította az emberiség múltját, azt tette, ami csak a legnagyobb művészeknek adatik meg: értelmet vitt az értelmetlenségbe.”

A kötet adatai:

Formátum: 140 x 205 mm

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2023

Terjedelem: 1256 oldal

Adatok

ISBN:
9789636361853
Kiadó:
Noran Libro Kiadó
-21%
14 990 Ft11 990 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!