A mexikói

„Évek óta nem táncoltam. Nem is tudok táncolni, de ez a tény abban a pillanatban egyáltalán nem zavart. Sőt el is feledkeztem róla, mert elveszettnek éreztem magam. Elvesztem – tudom, rosszul hangzik: egy mélybarna szempárban. Amely Pablóhoz vagy Juanhoz, vagy nem is tudtam pontosan, milyen nevű férfihoz tartozott, akivel még csak beszélni sem igen tudtam, nem lévén közös nyelvünk, és akivel én, a komoly nő, rendes körülmények között egyáltalán nem kerülhettem volna olyan kapcsolatba, hogy felkérhessen táncolni. De a két mojito, amelyből a házigazdák nem sajnálták a rumot, megtette a hatását. És hamarosan táncoltam, Juannal vagy Pablóval, vagy akárkivel, salsáztunk, vagy ki tudja, milyen táncot próbáltunk imitálni, és én elmerültem a mélybarna szempárban, annak ellenére, hogy átfutott a fejemen: ez a mai este bajt hozhat rám. De a mojitóba adagolt rum elnyomta a vészjelzést, és hihetetlenül élveztem, ahogy bénázom Juan oldalán. Vagy Pablóén.”