A Keresztapa örökében

A Keresztapa örökében

A francia alvilág dúsgazdag drogbárója, lánya és veje jelentős részt hasít a kábítószer-piaci bevételekből, ám pozíciójukat, területüket csak addig őrizhetik meg, míg személyes ellentéteiken kívül más nem zavarja olajozott együttműködésüket. Senki sem tudja ezt jobban, mint Jean-Batiste D'Vallée, a nagyratörő terveket dédelgető, legifjabb családtag is, aki úgy érzi, eljött az ő ideje.
A montpellier-i kapitányságon két lelkileg alaposan megtépázott rendőr kerül az élére annak a nyomozásnak, melynek célja kivizsgálni egy különös halálesetet - az áldozat nem más, mint az egyik Hérault megyei bűnbanda főnökének fia, míg a diszkó mellett kirobbant verekedés könnyű sérültje éppen J. B., a rivális banda "trónörököse". Mind Cavados parancsnoknak, mind Degat hadnagynak nyomós oka van rá, hogy fényt derítsen arra, mi történt valójában, de éppen csak beleásnák magukat az ügybe, amikor a város határában álló motoroskocsmában lezajlott események vonják el a figyelmüket. A bandatagok testének maradványait egy nagy erejű robbanás után szétszóródva találják meg - és úgy tűnik, mások is jelen voltak, amikor bekövetkezett. Leszámolás? Vagy rasszista indítékot keressenek? Cavados azonban mégis egy harmadik szálnak tulajdonít kiemelt figyelmet. A férfi érdekli, a meztelenül és megbomlott elmével megtalált, tetovált bandafőnök - aki egy fejét ért véletlen ütés hatására emlékezni és beszélni kezd...
A háttérben pedig ott áll J. B. másik nagyapja, az olasz-amerikai bűnözőklán vezére.

Adatok

Kiadó:
I.P.C. Könyvek
Oldalszám:
480
Megjelenés:
2018
Kötésmód:
kemény kötés
ISBN:
9789636356798
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Vito Santorino
Borító ár:
4999
-24%
4 999 Ft3 849 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!