A KÁRMEL ELFELEJTETT GYÖKEREI

A KÁRMEL ELFELEJTETT GYÖKEREI

A karmelita rend különös kincse, hogy "két tüdővel lélegzik". Gyökerei a keleti egyház remetéinek kora keresztény, monasztikus, szemlélődő életébe nyúlnak vissza. Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János ebből a forrásból merítettek. A szerző a karmelita rend keletkezésének valóságos helyéhez viszi az olvasót. Az Illés-forrásnál, keleti remeték nyomába lépve, az ószövetségi Illés próféta példáját követve járták az első Nyugatról jött szerzetesek a kontempláció útját. A szív belső békességét kívánták elnyerni, amely befogadóvá teszi az embert Isten szemlélésére.

Az első monachusok nevelése című írásban így fogalmazzák meg ezt a vágyat: "ne csak halálunk után, hanem már ebben a halandó életben egy kissé megízlelhessük szívünkben és megtapasztalhassuk lelkünkben az isteni jelenlét erejét és a mennyei dicsőség örömét." Adja meg ezt Isten mindnyájunknak! A könyv szerzője, Dr. Veronika Elisabeth Schmitt a dachaui Kármelben él. Kimerítő kutatásokat folytatott a rend örökségének, múltjának feltárására vonatkozóan. Doktori disszertációját a müncheni egyetem teológiai fakultásán védte meg.

A kötet adatai:
Formátum: 125 x 200 x 20 mm
Kötés: Puhakötés
Megjelenés éve: 2009
Terjedelem: 246 oldal

Adatok

ISBN:
978-963-879-705-6
Kiadó:
Sarutlan Kármelita Nővérek
-20%
1 980 Ft1 585 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!