A KÁRFELELŐSSÉG ALAPELVEI

A KÁRFELELŐSSÉG ALAPELVEI

Szalma József e könyvében az európai (elsősorban a német, a svájci, a francia, az osztrák), illetve a magyar magánjogi (szerződésen kívüli és szerződési) kárfelelőség típusait tárgyalja, ezek alapelvei, nemei, feltételei és mértéke mentén.

A könyv elsősorban a polgári joggal foglalkozó joghallgatók számára íródott, ugyanakkor – minthogy a kárfelelősség egyes intézményeit (feltételeit és mértékét) nemcsak elméleti, hanem jogalkalmazási szempontból is vizsgálja, figyelemmel a Ptk. immáron közel tíz éve tartó alkalmazásának tapasztalataira, és az azt kísérő jogirodalomra – a könyv a joggyakorlatban a kárfelelősségi joggal foglalkozó bírák, ügyvédek, illetve a biztosítási társaságok jogi szakemberei és a vállalkozói, eljárásjogi jogászok számára is hasznos olvasmány.

Mindezeken túl a kötet széleskörű elemzései és példái, illetve a kárfelelősségi szabályok hazai és külföldi jogtörténeti, jogfejlődési elemzései elősegíthetik a hatályos magyar Ptk. rendelkezéseinek értelmezését is.

Az új Ptk. kárfelelősségi szabályainak alátámasztása, megoldásainak helyeslő indoklása mellett a szerző – elsősorban a többes károkozás fennállása kapcsán – konstruktív kritikai elemzést, illetve lehetséges jogalkotási irányokat is bemutat, így a jogalkotók figyelmére is számíthat.

A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékének (emeritus) egyetemi tanára, az MTA doktora (DSC).

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2023

Terjedelem: 378 oldal

A tartalomból:

Első rész: Az általános kárfelelősségi tanokhoz fűződő alapelvek

I. A kárfelelősségi jog konvergens (megegyező) alapelveiről

II. A polgári jogi inkrimináció módja, célja a kárfelelősségi jog alapelveinek fényében

III. A káronszerzés tilalma

IV. A szerződés és a deliktuális felelősség kapcsolata

V. A szerződésszegés és kárfelelősség jogkövetkezményei

VI. A többes károkozás – osztott vagy egyetemleges felelősség

Második rész: A polgári jogi felelősség feltételeihez fűződő alapelvek

I. A polgári jogi kárfelelősség feltételeinek rendeltetése és osztályozása

II. Az egyes kárfelelősségi feltételekről

Harmadik rész: A kártérítés módjához és mértékéhez fűződő alapelvek

I. A térítési elvek

II. A térítés eredményessége és érvényesíthetősége (elévülés)

III. Eltérések a teljes kártérítés elvétől

Negyedik rész: A személyiségi jogok és megsértésük jogkövetkezményei az új Ptk. és az európai jogösszehasonlítás fényében

I. A személyiségi jogok sajátosságai; az általános és a különleges nevesítés

II. A személyiségi jogok megsértésének polgári jogi szankciói

III. Összegzés a sérelemdíjról

Ötödik fejezet: A különleges felelősségi alakzatokról és a professzionális felelősségről

I. A különleges felelősségi alakzatok eseteiről és sajátosságairól

II. Az egyes professzionális felelősségi alakzatokról

Hatodik rész: Az erőhatalom – mint általános felelősségkímentő körülmény – és az esemény

I. Az erőhatalom magánjogi jelentősége

Adatok

ISBN:
9789636460334
Kiadó:
L’Harmattan Kiadó
-21%
4 990 Ft3 990 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!