A HATALOM TÖRÉKENY SZÁLAI

A HATALOM TÖRÉKENY SZÁLAI

Egykor négy világ létezett, és úgy simultak egymásra, mint egy könyv lapjai. Mindegyiket átjárta a csodálatos hatalom, miközben egyetlen város kötötte össze őket: London.

A mágia azonban túl gyorsan burjánzott, a világok pedig önvédelemből rákényszerültek, hogy bezárják a kapuikat egymás előtt. Az idők során aztán megritkult azon mágusok száma is, akik még képesek voltak kinyitni ezeket a kapukat.

Napjainkban már csak háromról van tudomásunk: Kell Mareshről Vörös Londonból, Szelina Bardról Szürke Londonból, és Holland Vosijkről Fehér Londonból.

Megjelenik azonban Fehér Londonban egy új mágus, Kosika, és váratlanul elfoglalja a trónt. A fiatal királynő hajlandó vérrel táplálni a városát - még a sajátjával is -, ám ezzel olyan óriási erőt szabadít fel, amely felett nem biztos, hogy képes uralkodni.

Eközben Vörös London királyi családjának életét lázadók fenyegetik, akik a királyság intézményének ledöntésével akarják kiegyenlíteni a hatalmi viszonyokat.

A régi barátok és új ellenségek szövedékében ráadásul felbukkan egy lány, aki egy rejtélyes szerkezet birtokába jut. A lányt Tesnek hívják, és szokatlan képességével az összes világot veszélybe sodorhatja.

V. E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete szerzőjének új könyve káprázatos és izgalmas epikus fantasy, amely visszatér A mágia árnyalatai világába, de az előzmények ismerete nélkül is tökéletesen olvasható.

A kötet adatai:

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2023

Terjedelem: 640 oldal

Adatok

ISBN:
9789635982035
Kiadó:
Agave Könyvek
-20%
7 980 Ft6 385 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!