A HALDOKLÓ, BETEG EMBER ÉLETÉNEK ÉS MÉLTÓSÁGÁNAK TISZTELETE AZ EGYHÁZ TANÍTÁSÁBAN

A HALDOKLÓ, BETEG EMBER ÉLETÉNEK ÉS MÉLTÓSÁGÁNAK TISZTELETE AZ EGYHÁZ TANÍTÁSÁBAN

A téma kiemelkedő jelentőségét az emberi élet alapvető, örök értéke, aktualitását pedig a szent, sérthetetlen valóságát napjainkban is erőteljesen megkérdőjelező törekvések mutatják. Az „eutanázia” problémájának terjedelmes szakirodalmi háttere és jogi reflexiója van, amelyen belül a kellő fogalmi tisztázás, pontosítás is várat magára. Ennek nyomai az alkotmánybírósági határozatokban is tetten érhetők. Attól függően ugyanis, hogy ki miként definiálja az „eutanáziát”, ugyanazon magatartás egyező minősítése esetén is, másként ítélik meg azt.

A könyv célja egyrészt bemutatni a haldokló, beteg ember életének, az azzal oszthatatlan egységben lévő méltóságának tiszteletét (és védelmét) az Egyház tanításában, másrészt hozzájárulni ahhoz, hogy a fogalmi tisztázásban további előrelépés történjen – szolgálva az életet, minden ember életét, amely különösen akkor igényel fokozottabb tiszteletet, védelmet és szeretetet, ha kiszolgáltatott helyzetben (beteg státuszban) van az, akinek a méltóságától – a fogantatás pillanatától a természetes halálig – elválaszthatatlan.

A kötet adatai:
Formátum: 142x196x20 mm
Kötés: Puhakötés
Megjelenés éve: 2009
Terjedelem: 352 oldal

Tartalomjegyzék:
Bevezetés
I. Fejezet. A haldokló, beteg ember élete és méltósága tiszteletének szentírási alapjai
1. Az Ószövetség vonatkozó részei
2. Az Újszövetség vonatkozó részei
II. Fejezet. A haldokló, beteg ember életének és méltóságának tisztelete a tanítóhivatali megnyilatkozásokban (fogalmi vonatkozások)
1. Egyetemes tanítóhivatali megnyilatkozások
1.1. Pápai megnyilatkozások
1.2. Zsinati dokumentumok
1.3. A Hittani Kongregáció megnyilatkozásai
1.4. Egyéb megnyilatkozások
2. A magyar részegyház tanítóhivatali megnyilatkozásai
3. Egyéb részegyházak tanítóhivatali megnyilatkozásai
III. Fejezet. A haldokló, beteg ember szenvedése az Egyház tanításában
1. Szentszéki megnyilatkozások
1.1. A Salvifici doloris apostoli levél
1.2. Egyéb szentszéki megnyilatkozások
2. Magyar részegyházi megnyilatkozás
IV. Fejezet. A haldokló, beteg ember életének és méltóságának tisztelete a szakirodalmi véleményekben (fogalmi vonatkozások)
1. Erkölcsteológiai irodalom
2. Bioetikai és jogi megközelítések
2.1. Bioetikai nézetek
2.2. Jogirodalmi érvelések
V. Fejezet. Az „eutanázia” fogalmi meghatározása, fajtái; erkölcsteológiai minősítése és kánonjogi vonatkozásai
1. Az „eutanázia” fogalmi meghatározása és fajtái
1.1. Az „eutanázia” fogalmi meghatározása
1.2. Az „eutanázia” fajtái, az „élő végrendelet”
1.3. A „magzati” „eutanázia”
2. Az „eutanázia” – fajták szerinti – erkölcsteológiai minősítése és kánonjogi vonatkozásai
2.1. Az „eutanázia” erkölcsteológiai minősítése (finis operis, finis operantis, circumstantiae; alapelvek)
2.2. Az „eutanázia” erkölcsteológiai minősítésének kánonjogi vonatkozásai
2.2.1. Büntetőjogi aspektusok
2.2.2. Szentség- és szentelményjogi vonatkozások
Befejezés – az élet szolgálata (tézisek)
Mellékletek
1. melléklet. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának VI. számú állásfoglalása az eutanáziáról
2. melléklet. A Magyar Bioetikai Társaság elnökségének állásfoglalása az eutanáziáról, a terápiás túlbuzgóságról és a haldokló beteg ellátásáról
3. melléklet. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének állásfoglalása az eutanáziával szemben
4. melléklet. Az Életvédő Fórum állásfoglalása a haldokló, beteg ember életének és méltóságának védelmében 5. melléklet. 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól
Függelék. Hámori Antal: Indítvány az 1/2008. PJE határozat részbeni alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése tárgyában
Név-, tárgy- és forrásmutató

Adatok

ISBN:
9789639670716
Kiadó:
JEL Kiadó
VTSZ:
4901
-20%
2 300 Ft1 840 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!