A GYÓGYHATÁSÚNAK VÉLT TOKAJI BÓLUSZ KORA ÚJKORI TÖRTÉNETE

A GYÓGYHATÁSÚNAK VÉLT TOKAJI BÓLUSZ KORA ÚJKORI TÖRTÉNETE

Számos hazai és külföldi orvosdoktori értekezés tárgyalta a kiváló tokaji borok emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásait a kora újkorban. Azt már kevesebben tudják, hogy nem a bor, hanem a bólusz volt az első tokaji termék, melyet medicinaként fogyasztottak Európa-szerte. Kiválóságát a korabeli természettudományi ismeretek alapján igazolt elméleti érvek és a gyakorlat is bizonyította: 1553-ban a bécsi, 1681-ben pedig a hallei pestist gyógyították sikeresen az alkalmazásával, de még a XVIII. században is gyógyhatásúnak tartották.

E kötet szerzői a tokaji bólusz kora újkori történetéről: felfedezésének körülményeiről, gyűjtéséről, vizsgálatairól, valamint kialakulásának, használatának és terminológiájának változásairól adnak számot a korabeli tudományos diskurzusban. E gyógyföldet – a szintén tokaj-hegyaljai jelenségnek vélt növényi arannyal együtt – számos hazai és külföldi naturalia-gyűjteményben elhelyezték; birtoklásuk kifejezett igénye már a XVI. század második felétől megfigyelhető. A tokaji bólusz, bor, illetve arany a gyógyhatásuk tekintetében rokon fogalmak voltak, melyek mindegyike hozzájárult e borvidék kiválóságának köztudatba kerüléséhez.

A kötet adatai:

Kötés: kartonált

Megjelenés éve: 2026

Terjedelem: 144 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789636464400
Kiadó:
L’Harmattan Kiadó
-11%
4 990 Ft4 490 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!