A demencia úttalan útjain

Aki kezébe veszi ezt a könyvet, az bizonyára hallott már a demencia fogalmáról. Legtöbben akkor figyelünk föl rá, amikor magunk is érintetté válunk egy ismerős vagy családtag révén. Szomorú tény, hogy a demenciával küzdők száma rohamosan nő szerte a világban, és Magyarországon is immár kétszázötvenezerre tehető. Ha hozzávesszük a családtagokat és a közvetlen környezetet, akkor csak nálunk egymillió ember érintett. Döbbenetes adat. Az első ijedtséget követően azonban megismerésre és elfogadásra van szükség. A demenciáról való társadalmi diskurzust sokáig az elhallgatás, titkolózás, sőt szégyenkezés övezte. Az utóbbi években végre kezd a közbeszéd részévé válni, az egyén szintjén azonban még mindig nagy szükség van a megerősítésre. Arra, hogy a demencia modern világunk megkerülhetetlen velejárója, és bárkivel vagy bárkinek a környezetében előfordulhat, ezért felismerni, megérteni, beszélni róla vagy épp segítséget kérni nem szégyen.
Az elérhető kiadványok többsége orvosszakmai megközelítésű, vagy a betegápolás gyakorlati részét mutatja be. Farkas Márta többkötetes írónő személyes élményeiből fakadó esetleírásaival praktikus észrevételei mellett elsősorban lelki támaszt nyújthat az Olvasóknak az azonosulás lehetőségét megteremtve. A "nem vagyok egyedül", a "pont ugyenezek történnek velünk is" érzése lehet fájdalmas, megható vagy épp örömteli, de mindenképp felszabadító a magunkba fojtott érzelmekhez, gondolatokhoz képest. Minél többen élhetjük ezt át, annál kevésbé kezeli majd a társadalom tabuként a témát.
A kötet külön érdekessége, hogy amíg három család történetét a megszokott felnőtt nézőpontból láthatjuk, addig a negyedikben egy kisfiú narratíváján keresztül tapasztalhatjuk meg, hogyan jut el a család a diagnózis körüli káoszból a demens nagypapával való szeretetteljes együttélésig.