A SZINDIKÁTUSI SZERZŐDÉS

A SZINDIKÁTUSI SZERZŐDÉS

A szindikátusi szerződések a társasági jog és a kötelmi jog átfedési területén, „feszültségi zónájában” helyezkednek el: elsősorban a gazdasági társaság tagjainak kötelmi jogi hatályú együttműködését szabályozzák, a szerződési szabadság elve alapján.

A hatályos Ptk. a társasági jogban a diszpozitivitás új távlatait nyitotta meg. Ennek az irányváltásnak a felvállalt célja többek között a szindikátusi szerződések használatának visszaszorítása volt: a jogalkotó azt feltételezte, hogy ha a társasági szerződést nem kógens normák határozzák meg, a tagok nem kényszerülnek arra, hogy a társasági szerződéssel párhuzamosan külön megállapodásokat tartsanak fenn.

A fenti álláspont a szindikátusi szerződések legitimitását kérdőjelezte meg. A valóságban a szindikátusi szerződés a társaságok működtetésének igenis legitim eszköze. A Ptk. hatálybalépése pedig nem szorította, nem szoríthatta vissza a szindikátusi szerződéseket. Például a szindikátusi szerződésben gyakran nem vesz részt a társaság minden tagja, hanem csak egyes tagok rendezik szindikátusi keretek között az együttműködésük kereteit. Mivel a két szerződés között így csak részleges az alanyi átfedés, a két szerződés párhuzamos léte szükségszerű. Ugyanakkor a szindikátusi szerződésben gyakran előfordulnak olyan rendelkezések, amelyeket a felek bizalmas vagy titkos jellegűnek tekintenek, amelyeket más tagok vagy harmadik személyek, akár a társaság vezető tisztségviselői elől is el akarnak rejteni. A társasági szerződés ilyen megállapodások rögzítésére a cégnyilvánosság elvének köszönhetően teljesen alkalmatlan. A szindikátusi szerződés így a Ptk. rendszerében is természetes módon őrizte meg jelentőségét.

Veress Emőd monográfiája tisztázza a szindikátusi szerződés fogalmát, ismerteti jellemzőit és tartalmát, elhatárolja más szerződésektől, bemutatja viszonyát a társasági joggal és a társasági szerződéssel, valamint foglalkozik a szerződésszegéssel.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2020

Terjedelem: 292 oldal

Adatok

ISBN:
9789632584997
Kiadó:
HVG-ORAC Kiadó
-5%
5 000 Ft4 750 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!