Teológia és retorika Nüsszai Szent Gergely műveiben

Teológia és retorika Nüsszai Szent Gergely műveiben

A szerző, aki a magyarországi Nüsszai Szent Gergely-kutatás meghatározó alakja, a sorozatunkban korábban megjelent kötetei után most olyan Gergely-tanulmányokat ad közre, amelyek egy kivételével az elmúlt öt-hat évben íródtak.

A kötet tizenkét tanulmányát egységbe vonja, hogy Nüsszai Gergely gondolkodásában a Szentírás-értelmezés elvei, az exegézis módszerei és a teológiai kérdések elválaszthatatlanok egymástól, illetve nyelvi-retorikai megformálásuktól.

Az itt közölt tanulmányokban maga a szerző is fontos szerepet szánt a teológiaértelmezés-retorika összefonódó szempontjainak és annak, hogy a nüsszai püspök néhány írásában megmutassa, a teológiai és filozófiai érvek felsorakoztatása mellett milyen szerepet szánt azok
retorikai megerősítésének vagy éppen gyengítésének.

A kötet fontosságát az is adja, hogy a kappadokiai atya vizsgált munkáiról magyar nyelven nincsenek tanulmányok, legfeljebb rövid megjegyzések.

Így az itt közlésre szánt írásokat haszonnal tudják majd forgatni mind az állami egyetemek ókortudományi képzésében, mind a teológiai egyetemek, karok többirányú oktatásában.

Adatok

Kiadó:
Kairosz Kiadó
Oldalszám:
326
Megjelenés:
2024.12.11.
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9789635142255
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
D. Tóth Judit
Borító ár:
4200
-10%
4 200 Ft3 780 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!