TÉLEMAKHOSZ BOLYONGÁSAI. NÉMETH LÁSZLÓ PSZICHOBIOGRÁFIÁJA 1901–1932

TÉLEMAKHOSZ BOLYONGÁSAI. NÉMETH LÁSZLÓ PSZICHOBIOGRÁFIÁJA 1901–1932

Ma az a bölcs, aki hallgat Németh Lászlóról, nem az, aki beszél. Bálint Ágnes mégis arra vállalkozik, hogy új diskurzust indít a huszadik század e megkerülhetetlen személyiségéről. Pszichobiográfiát ír, ami egyesíti a történelem, az irodalomtörténet és a modern pszichológia eszköztárát abból a célból, hogy hiteles rekonstrukciót készítsen hőséről. Úgy véli, hogy az ily módon animált, újra lélekkel felruházott alak „képessé válik arra, hogy magáért beszéljen.”A könyv a családi örökség részletes lélektani elemzéséből kiindulva mutatja be a gyermek Németh László fejlődését, majd a Télemakhosz-sorsú ifjú hosszas bolyongását a serdülőkor útvesztőjében, végül a fiatal író első szárnypróbálgatásait.

Részletesen elemzi Németh László gyermekkori fantáziajátékát, a családi tudattalanban rejtőző „fantom” révén átélt ifjúkori neurotikus problémáit, és a Babitscsal vívott szimbolikus ödipális küzdelmeket. A mű a harmincas évek elején saját művészi útjára lépő Németh László bemutatásával zárul. A pszichohistorikus elkötelezettségű szerző vallja, hogy „művész és műve elválaszthatatlanul feltételezik egymást.” A kreativitás genezisét kutatja az életút során, s a művek lélektani értelmezése révén mutat rá az élet és az alkotás egymást kölcsönösen meghatározó voltára. Úgy véli, azáltal, hogy „új perspektívába állítja az írót és alkotásait, egyúttal új válaszok keresésére ösztönzi az irodalomtörténeti kutatást” is. A könyv egyszerre szól az irodalomtudomány és a pszichológia szakmai közönségéhez, és olvasmányos stílusa, világos gondolatvezetése révén a szélesebb, érdeklődő nagyközönséghez.

A szerző magyar-angol szakos középiskolai tanári és pszichológusi diplomával rendelkezik, a PTE Pszichológia Doktori Iskolájában 2005-ben szerzett PhD-fokozatot. Jelenleg a PTE BTK Neveléstudományi Intézetének adjunktusa.

A kötet adatai:

Formátum: 148x210 mm

Kötés: kartonált, ragasztókötött

Megjelenés éve: 2012

Terjedelem: 236 oldal

Tartalom

..........................................................................................................................................

Előszó 9

Bevezetés 13

Életrajz, történettudomány és pszichológia 13

A pszichohistória viszonya a pszichoanalízishez és a történettudományhoz 16

A pszichohistória módszerei 18

Németh László pszichobiográfiájának műfaji és módszertani megfontolásai 18

Családi örökség I. – Gaál Vilma személyisége 23

Családfa 23

A családi titok 25

A válóper 29

A válás után 31

A „rossz vér” mítosza 33

A házasság 36

Pszichoszexuális éretlenség 38

A fiatal anya 40

Családi örökség II. – Németh József személyisége 43

A szilasi gyökerek 43

Németh József diákévei 44

A házasság dilemmája 47

Az érett személyiség kibontakozása 48

Németh József fogságba esik 51

Menekülés a valóság elől 53

A népbiztos-per és a hadifoglyok sorsának összefonódása 56

A hazatérés viszontagságai 57

Itthon 59

Gyermekkor 61

A csecsemő világa 61

A frusztráció szavai 63

A vasalódeszka 67

Az „üldözött” én 69

Egy meghatározó ajándék 72

A fantáziajáték tartalma 74

Térkép és család 76

A „vezér” és a „stratéga” 78

A „patrióta” 79

A középiskolás évek 83

A látencia beköszönt 83

A „remete” 85

„Neveltetésem megszakad” 86

A látencia prolongálódik 89

Identifikációs törekvések 91

A kreativitás kibontakozása 93

Nagybányai vakáció 95

Az „élet íze” és a „szent undor” 97

Az Ella-szerelem kezdetei 99

A Fazekas utca szelleme 102

„Lírai roham” 104

A kommün 105

Öngyilkossági krízis 107

A nyomás évei 111

Egy módszertani megfontolás 111

Az elakadt „növésterv” 112

Az „idegbaj határán” egyensúlyozva 113

A Rózsa utcai kudarc 117

Az inceszt-tabu iszonya 118

A „gondolatolvasó” 121

A pályakorrekció motivációi 124

Az egyetemi évek 127

A költő medikus 132

A Télemakhosz-élmény 135

Télemakhosz 135

A csalódás 137

Pénelopé és Odüsszeusz 139

Az „irgalomhoz” vezető út 142

Találkozás a „fantommal” 144

A Télemakhosz-narratívumok 146

A Télemakhosz-novella (1926) 147

Az Emberi színjáték 151

Az Irgalom első változata – Télemakhosz metamorfózisa 153

Magam helyett 156

Az Irgalom – a lojalitáskonfliktus regénye 157

A készülődés évei 161

Raszkolnyikov szerepében 161

A szigorló vőlegény 163

„Laboratóriumból gályapad” 166

A házasságkötés dilemmái 169

„Bevonulás az irodalomba” 171

„Vesztegzár alatt” 174

A Horváthné visszhangjai 178

A fogorvos 182

Az iskolaorvos 184

Az „Európai utas” 186

Babits vonzásában 189

„Szövetség” születik 189

A Baumgarten-díj 192

A „görög fordulat” 197

Az „Új nemzedék” 199

Török Sophie 202

Görbe tükör 207

A szakítás 210

„Fantomizálás” 213

Utószó 219

Felhasznált irodalom 221

Képek jegyzéke 229

Melléklet 231

Adatok

ISBN:
9786155181764
Kiadó:
Kronosz Kiadó
-20%
2 800 Ft2 240 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!