Szörnyvidék

Szörnyvidék

Nathan Ballingrud első novelláskötete az emberi psziché sötét zugaiba invitálja az olvasót, egyszerre felvillanyozó és megrázó élmény. A történetek szörnyekről szólnak: igaziakról és a képzelet szülötteiről, a bennünk létezőkről és a külvilágban jelen lévőkről. Néha szülők, máskor szeretők arcát viselik, vagy éppen a miénket. Olykor a szeretet hajtja őket a legvégsőkig, hogy megváltást nyerjenek, vagy valami örökre eltörjön bennük. Mindannyian a legmagányosabb pillanatukból próbálnak menekülni, hol saját maguk, hol valami más borzasztó dolog elől.Ballingrud prózája erőteljes és ellenállhatatlan. A Szörnyvidék a 2013-as megjelenését követően hatalmas kritikai sikert aratott, a modern horror új kiválósággal gyarapodott. A kötet megkapta a Shirley Jackson-díjat, és jelölték a Bram Stoker-, World Fantasy- és British Fantasy-díjakra is, a Hulu pedig képernyőre adaptálta a novellákat.A könyvről mondták:"Ballingrud a hétköznapok félelmeinek krónikása, aki tudja, hogy a legrémisztőbb szörnyetegeket épp a szeretet ereje teremti. Történeteiből nincs ébredés, mert a valóságról szólnak." Veres Attila"Egy jó horror nem csupán megmarad az emlékezetedben, hanem sokáig kísért. Ballingrud írásai mind ilyenek, érzelmi gyomrosokkal sorozzák az olvasót. Borzasztó kétségek és rémek uralják a novellákat, ám gyakran pont a természetfelettitől kell kevésbé tartani." Arkham Digest

Adatok

Kiadás éve:
2020
Oldalszám:
256
ISBN:
9789634197348
Szerző:
Nathan Ballingrud
-10%
3 280 Ft2 952 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!