MAGYARORSZÁG A NEMZETKÖZI KÖRNYEZETPOLITIKÁBAN – AZ ÉGHAJLAT ÉS A BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG VÉDELME

MAGYARORSZÁG A NEMZETKÖZI KÖRNYEZETPOLITIKÁBAN – AZ ÉGHAJLAT ÉS A BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG VÉDELME

Hogyan születnek a kormányzati döntések? Miért teszi a kormányzat éppen azt, amit? A kötet a közpolitika ezen alapkérdéseiből indul ki, konkretizálva azokat a nemzetközi környezetpolitika területére. Elemzésünk azt igyekszik feltárni, hogy milyen motívumok, tényezők hatására döntött úgy a magyar kormányzat, hogy részt vesz – és éppen olyan módon vesz részt, ahogy tette – a globális környezetvédelmi együttműködésben, egészen pontosan az éghajlat-változási és a biodiverzitási rezsim munkájában.

A könyv első része azokat az elméleteket mutatja be, amelyek az új típusú nemzetközi együttműködési rendszerekről, rezsimekről szólnak. Az sem magától értetődő ugyanis, hogy a nemzetközi politika hatalmi vetélkedéstől korántsem mentes világában az államok miért és hogyan hajlandóak egyáltalán részt venni olyan hosszú távú együttműködésben, mint amilyet a környezetvédelem megkíván. Majd a könyv második része az éghajlatváltozás megakadályozására, a harmadik pedig a biológiai sokféleség védelmére szerveződött rezsimeket elemzi. Bár a kiinduló kérdésfelvetésünk a magyar politika megértésére irányult, az olvasó képet kap a klímaváltozás és a fajpusztulás problémájáról, valamint a vonatkozó nemzetközi egyezményekről, politikákról is.

Bela Györgyi (1974) – közgazdász, a Szent István Egyetem Környezetgazdaságtani Tanszékén a Környezeti Társadalomkutatócsoport tudományos munkatársa.

Boda Zsolt (1969) – közgazdász, politológus, az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos főmunkatársa, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjának docense.

Pató Zsuzsanna (1972) – közgazdász, politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) tudományos munkatársa.


A kötet adatai:
Megjelenés éve: 2008
Terjedelem: 180 oldal

Adatok

ISBN:
978-963-236-123-9
Kiadó:
L'Harmattan
VTSZ:
4901
-20%
1 900 Ft1 520 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!