KOLOZSVÁRTÓL PÉCSIG, A YAOITÓL A JUHÁSZATIG

KOLOZSVÁRTÓL PÉCSIG, A YAOITÓL A JUHÁSZATIG

Két doktori program fiatal kutatóinak tanulmányait tartja kezében a tisztelt Olvasó. A Pécsi Tudományegyetemen, illetve elődjén, a Janus Pannonius Tudományegyetemen 1991 szeptembere óta folyik rendszeres, szakos néprajzi képzés, a tanszék 2001-ben vette fel a Néprajz – Kulturális Antropológia nevet, és ugyanebben az évben kezdte meg a PhD-képzést a PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolája keretében. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a néprajz szakos képzés az 1990-1991-es tanévtől kezdődően indult, és ugyanezen évtől biztosított a doktori képzés is.

A két doktori program 2011 áprilisában Pécsett, majd 2012 júniusában Kolozsvárt szervezett közös néprajzi–antropológiai doktori konferenciát, ahol a doktori képzésben részt vevő fi atal kutatók mutatták be friss kutatási eredményeiket. A két találkozás lehetőséget nyújtott az előadások meghallgatására, a készülő disszertációk megismerésére, gyűjtés- és kutatásmódszertanok megvitatására. Jelen kötet a két műhelykonferencia előadásait tartalmazza.

A tanulmánykötet tematikailag rendkívül széleskörű: emlékezet, lokális történelem, hatalmi viszonyok, kitelepítés-történetek, nemi szerepek, identitás-kérdések, gazdasági kapcsolathálók, színek és ízek egyaránt helyet kapnak benne. Időben a 17. századtól egészen napjainkig terjed a kutatások intervalluma, térben pedig a Kárpát-medencét járjuk be a szövegek segítségével. Tudományos műhelyként természetes, hogy a tanulmányokban visszatérő téma a források relevanciája és közlésének módja, a gyűjtő narratívája és az adatközlői érzékenység tiszteletben tartása, a kutatói hipotézisek és tézisek reprezentativitása.

Az említett tematikus széleskörűség ugyanakkor mégis szoros egységbe áll össze a kötetben, annak a tudományos értékrendnek, szigorú szakmai kritériumrendszernek köszönhetően, ami a két doktori programot egyformán jellemzi.

Adatok

ISBN:
978-963-236-708-8
Kiadó:
L'Harmattan
VTSZ:
4901
-20%
3 200 Ft2 560 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!