KÍNA SZERINT A VILÁG

KÍNA SZERINT A VILÁG

A Kína szerint a világ az elmúlt évtizedek egyik legnevesebb Kína-szakértőjének átfogó elemzése arról, hogyan próbálja a távol-keleti óriás a saját világlátása alapján átalakítani a nemzetközi rendszert.

Elizabeth C. Economy - aki korábban a washingtoni kormányzat tanácsadójaként dolgozott - egységes keretbe foglalja az olyan sokszor hallott kifejezéseket, mint a nemzetközi intézmények normáinak átformálása, a technológiai elsőségre való törekvés vagy éppen az Övezet és Út kezdeményezés. Aprólékosan feltárja, miként hatnak egymásra az ország belpolitikai adottságai és geopolitikai érdekei Peking külpolitikai stratégiájában, valamint azt, hogy ez milyen hatással van a nemzetközi biztonság, a politikai erőviszonyok és a világgazdaság alakulására.

Economy könyve hasznos olvasmány a külpolitika iránt érdeklődőknek és a döntéshozóknak is, hiszen a napi aktualitásoktól halad a szilárdan megalapozott kutatás felé - a hírfogyasztó embert érdeklő konkrét kérdésektől az elméleti keretig. A könyv egyszerre tekint a témára belső és külső szemlélőként. Az évtizedek óta Kínával foglalkozó kutató elsősorban a nyugati világ, az Egyesült Államok és szövetségesei számára igyekszik elmondani, mit jelent Kína napjaink nemzetközi életében és - ami ennél is fontosabb - a jövőjében.

A kötet adatai:

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2025

Terjedelem: 332 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789636441005
Kiadó:
MCC Press
-10%
6 950 Ft6 255 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!