FEHÉRSÉG

FEHÉRSÉG

"... az írás számomra azt jelenti, hogy meg kell hallanom a szöveget: amikor írok, nem találok ki semmit, előre nem tervezek semmit, csak hallgatom a hangokat és figyelek. És itt egy metaforához folyamodnék, mert az írás nem más, mint meghallani a hangokat. Így az írás természetesen a zenére emlékeztet. Abban az időben, kamasz éveimben, majdhogynem egyenes út vezetett a zenétöl az írásig. Én gyakorlatilag teljesen abbahagytam a zenélést és a zenehallgatást, és írni kezdtem, és az írásaimban megpróbáltam valamit leírni abból, amit zenész koromban megéltem. Ezt tettem akkor - és ezt teszem ma is. Van még valami, ami talán kicsit különös, mégpedig az, hogy írás közben néha azt érzem, hogy már készen van a szöveg, valahol egy külső térben, nem bennem, és akkor már csak le kell írni, mielőtt eltűnik a szöveg. Néha változtatnom sem kell rajta, máskor fel kell kutatnom, úgy, hogy átírom, húzok belőle; óvatosan megkeresem a már kész szöveget."

Részlet Jon Fosse Nobel-előadásából.

Elhangzott Stockholmban, a Svéd Akadémián 2023. október 6.-án

A kötet adatai:

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 80 oldal

Adatok

ISBN:
9789634684527
Kiadó:
Kalligram Kiadó
-21%
3 990 Ft3 190 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!