Ezüst és fekete

Ezüst és fekete

Olvasson bele-->

?Sosem attól vagyunk boldogok vagy boldogtalanok, hogy mi történik, hanem aszerint, hogy milyen folyadék áramlik bennünk ?
A. asszony kimeríthetetlen energiával és szeretettel veti bele magát egy fiatal házaspár életébe: bejárónő lesz náluk, szakácsnő, dada, barát. Őrangyal. Határozott és önzetlen jótét lélek, aki nélkül elképzelhetetlen lenne megszervezni a hétköznapokat, kibírni egymás rigolyáit vagy a karácsonyi rokon hadjáratot. Évekig tart ez a neki köszönhető paradicsomi állapot, amikor egy diagnózis még az ő erejét is felőrli. Tüdőrák.
A történetet a férj meséli el, aki Galénosz alapján a fekete testnedvek túltengésének tulajdonítja a rákot. Meg a mélabúra való hajlamot, amit saját magán tapasztal. Felesége, Nora színe eszerint az ezüst. Elegyedik a fekete az ezüsttel?


Paolo Giordano 1982-ben született Torinóban. Végzettsége szerint elméleti fizikus. A prímszámok magánya című első regénye 2008-ban valósággal berobbant az irodalomba: Olaszországban elnyerte a legrangosabb irodalmi- és a legnagyobb népszerűséget jelző közönségdíjat. Azóta már világsiker. Második kötete, Az emberi test egy ?új típusú? háború regénye, hősei az afganisztáni olasz misszió újoncai. Szinte még gyerekek. Az Ezüst és fekete érzékeny, finom kamaradarab, egy fájdalmas élettöredék irodalmi feldolgozása.

Adatok

Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Oldalszám:
142
Megjelenés:
2017
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9789634056836
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Paolo Giordano
Borító ár:
2290
-24%
2 290 Ft1 763 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!