ELLENZÉKISÉG ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS KÖZÖTT – UKRÁNOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI LENGYELORSZÁGBAN (1918–1939)

Az 1918-ban újjászületett Lengyelországban a lakosság több, mint egyhatodát tették ki az ukránok, ezzel a korabeli Európa legnagyobb kisebbségi közösségének számítottak (kb. 5 millió fő). Velük szemben húsz év lefolyása alatt a mindenkori varsói kormányzat nem dolgozott ki és nem valósított meg egy konzekvens és kooperáción alapuló programot. A kisebbségbe szorult ukránok nem tudták megfelelő módon képviselni politikai, gazdasági vagy kulturális jogaikat nem csak a parlamentben, hanem a helyi adminisztráció szintjén sem.

A monográfia bemutatja a kisebbségi közélet résztvevőit (legális és illegális pártok, gazdasági, társadalmi szervezetek), a lengyel kormányzat kisebbségi politikájának állomásait, belső dinamikáját, mindezt a korabeli politikatörténet keretébe ágyazva. A monográfi a publikálásával az olvasó megismerhet egy földrajzilag közeli, időben távoli, de mindenképp ismerős történetet. A lengyelországi ukránok helyzetének bemutatása a mai kor emberének is tanulsággal szolgálhat: hogyan romolhat el óhatatlanul a többség és kisebbség viszonya, mit jelent két nacionalizmus találkozása, milyen kiegyezési kísérletek születtek ebben az időben.