új AZ CALVINISTA PREDIKÁTOROK TÜKÖRE (1614) - AZ IGAZSÁGNAK GYŐZEDELME (1614)

AZ CALVINISTA PREDIKÁTOROK TÜKÖRE (1614) - AZ IGAZSÁGNAK GYŐZEDELME (1614)

A Pázmány Péter Művei kritikai kiadássorozat tizenharmadik darabja, amely Pázmány két rövidebb, magyar nyelvű, nyomtatásban megjelent könyvének szövegét, valamint a vitairatokhoz kapcsolódó jegyzetapparátust tartalmazza. Az calvinista prédikátorok tüköre 1614-ben látott napvilágot Bécsben, Az igazságnak győzedelme pedig ugyanebben az évben Pozsonyban. Pázmány mindkét művet Alvinczi Péter, kassai lelkész ellen írta. Egymással szorosan összefüggő két munkáról van tehát szó, együttes megjelentetésüket ez indokolja. A disputa kiindulási pontja egy kizárólag Pázmány művéből ismert, példányban fenn nem maradt mű, amely egy Lelki orvosság című íráshoz írt „elöljáró beszéd” lehetett. Az ismeretlen szerző ebben a katolikus szent- és Mária-tiszteletet támadta. Pázmány úgy vélte, Alvinczi lehet a mű szerzője, ezért neki címezte Az calvinista prédikátorok tüköre című vitairatát. Alvinczi egy Tükör című írással válaszolt, amely azonban elveszett, így az írás tartalmára, szerkezetére, sőt még a címére is csak Pázmány azon közlései alapján következtethetünk, amelyek Az igazságnak győzedelme című viszontválaszában olvashatók. Jelen kötet szerkezetében, strukturális és technikai megoldásaiban a Pázmány-kritikai kiadás korábbi köteteit követi.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2025

Terjedelem: 248 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789639671959
Kiadó:
Universitas Kiadó
-10%
2 500 Ft2 250 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!