Az atomváros lányai

Az atomváros lányai

A második világháború alatt a Tennessee állambeli Oak Ridge-nek több mint 75 ezer lakosa volt, és a városnak nagyobb volt az áramfogyasztása, mint New Yorké. A világ ugyanakkor mit sem tudott Oak Ridge létezéséről. Több ezer ember - elsősorban az ország déli részén, vidéken élő fiatal nők - sereglett a titkos városba. A jó fizetések reményében, és azért érkeztek, mert azt remélték: ily módon segíthetnek mielőbb megnyerni a háborút. Nagyon kevesen tudtak csupán arról, hogy min munkálkodnak ezek az emberek az Appalache-hegység közepén felépített roppant üzemekben. A háború végén aztán fény derült Oak Ridge titkára.
Az atomváros lányai megszólaltatja a város sok egykori lakóját - asszonyokat, akik mára a nyolcvanas-kilencvenes éveikben járnak -, és közben feleleveníti az amerikai történelem egy feledésbe merült fejezetét. Denise Kiernan könyve e nőkön keresztül a kor szellemét mutatja be: a bátorságot, az elszántságot és a segíteni vágyást. A történet ötvözi a nagyszabású drámát az egyéni sorsok bemutatásával, és ezzel maradandó történelmi emléket állít Amerikának e korszakáról.
Az emberek az Egyesült Államok minden szegletéből sereglettek egy olyan városba, amely semmilyen térképen nem található meg.

Adatok

Kiadó:
Gabo Könyvkiadó
Oldalszám:
404
Megjelenés:
2014
Kötésmód:
kemény kötés
ISBN:
9789636899202
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Denise Kiernan
Alcím:
Azoknak a nőknek a története, akik segédkeztek a második világháborút megnyerni
Borító ár:
3990
-27%
3 990 Ft2 913 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!