AMIKOR EINSTEIN GÖDELLEL SÉTÁLT

AMIKOR EINSTEIN GÖDELLEL SÉTÁLT

Albert Einstein utolsó éveit Princetonban töltötte. Itt talált rá hűséges sétapartnerére, egy nála sokkal fiatalabb és elegánsabb férfira. Mi kötötte össze a küllemre nagyon is eltérő két embert? Einstein a relativitáselmélettel forgatta fel a fizikai világról alkotott fogalmainkat, a fiatalabb férfi, Kurt Gödel a matematika absztrakt világával kapcsolatos felfogásunkra hatott hasonlóképpen – mindketten olyan különleges zsenik voltak, akiknek úttörő elméletei a természettudományos és a filozófiai látásmódot is egyaránt átalakították. Jim Holt esszéiben részben az ő, részben a hozzájuk mérhető tudósok lélegzetelállító gondolatait magyarázza el, miközben címlapokra emelt vagy éppen elfeledett életrajzi részletekbe kínál betekintést. Emmy Noether fizikustól kezdve a számítástechnikai úttörő Alan Turingon át a fraktálok felfedezőjéig, Benoit Mandelbrotig olyan személyiségeket ismerhetünk meg, akik döntő befolyást gyakoroltak arra, ahogyan a világra tekintünk, ahogyan a tudásunkra szert teszünk, sőt még arra is, ahogyan az életünket vezetjük.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Megjelenés éve: 2019

Terjedelem: 384 oldal

Adatok

ISBN:
9789634930556
Kiadó:
Typotex Kiadó
-15%
5 500 Ft4 675 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!