A hét főbűn

A hét főbűn

A bűn, a vétek mindig is megmozgatta az emberek fantáziáját. A mára már kulturális ikonná vált hét főbűn hosszú évszázadok óta kísérti az emberi képzeletet, s számos alkotás létrejöttéhez szolgált inspirációul.

E könyv valódi időutazásra hívja az olvasót. Nem csupán a hét halálosnak bélyegzett vétek megszületését tárja elénk, de az emberiség hajnaláig visszanyúló eredetükre is rávilágít. Megtudhatjuk belőle, hogy a régmúltban miképp szolgálták őseink túlélését, s hogy a még napjainkban is vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népcsoportok hogyan tekintenek az emberi természet ezen hét aspektusára.

Elkalauzol bennünket az európai kultúrkör bölcsőjének számító ókori görög világba, s elénk tárja, hogyan vélekedtek a korabeli gondolkodók e hét vétekről. Ezt követően a Római Birodalom mindennapi életébe és e bűnöket illető értékítéletébe nyerhetünk bepillantást, mígnem elérkezünk a kora középkor időszakáig, a hét főbűn megszületésének idejéig.

Innen egyenesen vezet utunk a keresztény tanításoktól a reneszánszon, majd a felvilágosodás eszméin át egészen napjainkig, miközben megismerjük azokat a történelmi mérföldköveket, melyek az idők folyamán előbb az újkor, majd modern világunk normarendszerét formálták

Adatok

Kiadó:
L'Harmattan Kiadó
Oldalszám:
250
Megjelenés:
2024
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9789636460914
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Mirkó Erika
Alcím:
Az emberi gonoszság eredete
Borító ár:
3490
-27%
3 490 Ft2 548 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!