A HAGYOMÁNYOS VILÁG ÁTVÁLTOZÁSAI

A HAGYOMÁNYOS VILÁG ÁTVÁLTOZÁSAI

A Magyar Királyságnak és az Erdélyi Nagyfejedelemségnek egy új európai rendezést követően (utrechti béke, 1713) – a Német-Római Birodalmon belül, nem független királyságként, a török kiűzése, a Thököly Imre, majd a II. Rákóczi Ferenc vezette Habsburg-ellenes felkelés és szabadságharc után – vesztett helyzetben kellett elkezdenie az ország újjáépítését. Úgy, hogy az Európa nyugatibb feléről érkező modernizálási szándék ambivalens érzések mentén, és csak részben valósult meg. A mindenki által üdvözölt változások mellett ugyanis a külső hatalom kiterjesztésének nem is nagyon leplezett kísérlete, sokszor gyakorlata, visszatetszést keltett azokban a vezetőkben is, akik egyébként Habsburg-pártiak és katolikusok voltak.

A lakosság kulturális színvonalát minden erő emelni akarta, érdekükben állt. Nem volt mindegy azonban, hogy ezt kinek sikerül megvalósítani, és milyen szellemben. A bécsi udvarnak, vagy a magyar és erdélyi rendeknek? Utóbbiakon belül a főuraknak, vagy valamelyik egyháznak? Az összefogás mellett működött egyfajta konkurencia is, hiszen az ország fizikai és szellemi újjáépítését elősegítők társadalmi presztízse méltán emelkedett. A könyv, a könyvtár, az olvasás olyan eszköze volt a modernizációnak, amely mentalitás meghatározó erővel bírt, hiszen a könyvtár a potenciálisan megszerezhető ismeretek tára. Olyan ismereteké, amelyek tanúskodnak, emlékeztetnek, tanítanak. A kötet a XVIII. századi könyves világban bekövetkezett változások epizódjait villantja fel.

A kötet adatai:

Formátum: 135 x 205 mm

Megjelenés éve: 2018

Terjedelem: 304 oldal

Adatok

ISBN:
9789630993128
Kiadó:
Kossuth Kiadó
-20%
3 200 Ft2 560 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!