hirdetés
Vissza

Bródy - Karinthy - Tábori: Csak semmi háború!_MOBI

Bródy - Karinthy - Tábori: Csak semmi háború!_MOBI
  • Részlet az e-könyvből:

    Csalódás

    Az irodalomtörténetből tudjuk, hogy némely költeménynek egész érdekes históriája van. Ilyen különös történetet meséltek el Farkas Imréről. A kedves, fiatal poéta a Városligetben felszállott az omnibusz tetejére és egy izmos hölgyet talált ott. Nemsokára meg is szólitotta:
    - Merre tetszik menni?
    A molett hölgyike barátságos mosolylyal válaszolta:
    - Budáig.
    - Nagyszerü. Milyen csodás találkozása a véletlennek, én is Budára igyekszem épp.
    Lassankint egészen belemelegedtek a beszélgetésbe és kiderült, hogy a poéta már régóta álmodozott egy ilyen bájos kis hölgyről és hogy a kis hölgy izlésével is teljesen megegyezik egy ilyen finom beszédü poéta.
    Amikor a Lánchidon is keresztüldöcögött már az omnibusz, a hölgy kecsesen nyujtotta a kezét:
    - Én itt leszállok, Isten önnel!
    - Már megy? kegyedben van némi tartózkodó báj, amely megragadja lelkemet... Hol találkozhatunk ujra?
    - Azt én nem tudom.
    - Ej mit? Holnap reggel várni fogom a Városligetben.
    A hölgy elpirult.
    - Nem, nem, az lehetetlen. Holnap reggel dolgom van.
    - Miért? Talán irodában van?
    - Nem.
    - Talán tanitónő?
    - Nem.
    - Árulja el hát, hogy mi a foglalkozása... Tudni akarok mindent... Miért nem jöhet el holnap reggel?
    - Családi örömök elé nézek.
    - Ho-o-gy? - szólt a poéta elámulva.
    - Én tudniillik szülésznő vagyok, rebegte a molett nőcske és gyorsan elsietett.
    A poéta pedig irt egy lirai költeményt „Csalódás” cimmel.

    Ha a dada ijeszt

    A zsufolt villamoskocsiban egy vastag, pirosképü dada ül, a karján kis gyerekkel. Egyszerre sans géne kigombolkozik és előkészületeket tesz arra, hogy a kicsikét megszoptassa. A gyerek azonban semmiféle hajlandóságot nem mutat rá, hogy táplálkozzék. A dada egy darabig kisérletezik, de mikor látja, hogy sehogy sem boldogul a kicsikével, rápislant a mellette ülő gróf Batthyány Tivadarra és haragosan szól rá a gyerekre:
    - Most már aztán kapd be, mert különben odaadom a bácsinak!...

    Történet Pufi kalapjáról

    Rettenetes szél kerekedett, amikor Huszár Károly, a Pufi néven népszerü kövér kómikus, éppen az Andrássy-uton ballagott a kabaré felé. A porfelhős szélroham hirtelen megingatta fején a kalapot. Pufi odakapott, leemelte a gömbölyü fejfödőt és lekanyaritotta a szélvédő gummizsinórt, óvatosan lekötözte kabátja legfelső gombjához a magát repülőgépnek képzelő jószágot.
    De hiába volt minden óvatosság. Egy ujabb szélroham, a kalap meginog. Pufi odakap, de már késő. Érzi, hogy a kalap leröpül és a következő pillanatban már ott látja karikázni maga előtt az uton. És elkezdődött a mulatságos hajsza. Pufi rohant a kalap után, a gyalázatos jószág pedig megpihent, bevárta Pufit, de amikor lihegve fölébe hajolt, kisiklott előle és röpült tovább, lefelé az Andrássy-uton. Pufi futott, az Oktogon-tértől egészen a Köröndig és itt végre, izzadva, lihegve és fujva, sikerült elfognia az átkozott kalapot. A kalap persze tele volt porral, piszokkal, Pufi tehát nekiállt és egy tiszta zsebkendő teljes feláldozásával, nemkülönben kabátujja igénybevételével ötpercnyi munka árán végre egészen használható állapotban volt a kalap. Pufi körülvizsgálta éppen a legnagyobb megelégedettséggel akarta a fejére tenni, amikor lihegve érkezett oda egy őszes ur, hajadonfővel, kalap nélkül és megragadta a kalapot.
    - Köszönöm uram - lihegte elfulladva - igazán köszönöm, hogy ennyi fáradságot vett magának a kalapomért.
    - Bocsánat - tiltakozott Pufi - ez az én saját kalapom.
    - Nem uram - felelte az öreg ur - ez az én kalapom, amelyet a fejemről lefujt a szél. Az ön kalapja itt lóg le az ön hátán a kalapzsinórra kötve.

    Még egy kalaptörténet

    Dr. Fekete Ignáccal, az ismert fővárosi hirlapiró-ügyvéddel történt meg ez a mulatságos história.
    Feketének volt egy szalmakalapja még a mult nyárról. A kalap egészen türhető állapotban volt még: jó lesz az idén, gondolta magában Fekete és elvitte a kalaposhoz.
    - Tisztitsák ki ezt a kalapot - mondotta. - Uj szalagot tegyenek rá, szóval hozzák rendbe.
    - Kérem szépen, ügyvéd ur.
    - Mikor lesz készen?
    - Egy hét mulva - felelte a kalapos, eltette a Girardit és ráirta nagy betükkel a megrendelő nevét.
    Egy hét mulva megérkezik Feketéhez a kalap. Az ügyvéd kibontja a csomagot és megdöbbenve látja, hogy a csomag mélyén egy koromfekete szalmakalap rejtőzködik.
    - Hallja - szólt rá a kalapossegédre - hiszen ez a kalap nem is az én kalapom.
    - Dehogy nem, kérem. Ez az ügyvéd ur kalapja.
    - Ugyan ne fecsegjen ilyen bolondokat. Az én kalapom fehér volt, ez meg fekete.
    - Persze, hogy fekete - mondta fölényesen a segéd - mikor az ügyvéd ur feketére festtette.
    - Én? Hát ki mondta ezt magának?
    - Az ügyvéd ur. Tessék, még rajta is van a kalapon a megrendelő-cédula...
    Szólt és fölényesen tartotta az ügyvéd elé a cédulát, amelyen nagy betükkel állt ez a szó: Fekete...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában