hirdetés
Vissza

Karinthy Frigyes: Panoráma_MOBI

Karinthy Frigyes: Panoráma_MOBI
  • Részlet az e-könyvből:

    Bátorság, fiatal barátom

    Képzelhető, milyen izgalommal olvastam a „Hajduböszörmény” husvéti mellékletének „Innen-Onnan” rovatában, hogy az a német tudós már megint mit talált ki. Kitalálta, hogy a bátorság és gyávaság nem lelki diszpozició dolga, hanem van egy idegszál hátul a nyakban, ha azt átvágják, akkor minden ember olyan bátor lesz, mint egy másik ember, akinek szintén átvágták, mert olyan bátor lesz, hogy ahhoz senkit nem lehet hasonlitani.
    Nem mertem hinni szemeimnek, hogy ez igaz. De aztán ugy okoskodtam: Én csak azért nem merek hinni a szemeimnek, mert még gyáva vagyok, mert még nem vágták át; mihelyt átvágják, mindjárt bátor leszek elhinni, hogy nem vagyok gyáva.
    A német professzort nem kerestem fel, ő se keresett fel engem, ugy találkoztunk, egy neutralis területen. Ijedten szólitottam meg:
    - Uram vagyok bátor...
    - Ön még nem lehet bátor, - vágott közbe szigoruan a negynevü Hogyishijjákcsak - önnek még nincs átvágva.
    - Tehát vagyok megkérni önt, vágja át nekem - esedeztem.
    - Az más. Üljön le, felvágom hátul a nyakát, kiveszem az idegszálat és ön oroszlán.
    - Igen, - mondtam - de félek. Nagyon gyáva vagyok.
    - Hát persze. Azért akarom átvágni az idegszálat.
    - Ejnye, - vakartam a fejem - furcsa ez. Ahhoz, hogy felhagyjam vágni a nyakam, bátorság kell; ahhoz pedig, hogy bátorság legyen, fel kell vágni a nyakam. Nem lehet előbb kivenni az idegszálat és aztán felvágni a nyakat?
    Az orvos szigoruan nézett rám.
    - Hol tanulta maga ezt?
    - Az iskolában - mondtam szemtelenül.
    A következő percben négy félmeztelen vérengző asszisztens rohant rám fogcsattogtatva, kivont bonckéssel, letepertek egy asztalra és a német tanár hangos „tam-tam” kiáltásaira felvágták a nyakamat.
    A következő pillanatban felugrottam és ugy vágtam pofon az asszisztenset, hogy az rögtön megállapitotta önmagán a műtéti változásokat.
    A tanár mosolyogva nyujtotta a kezét.
    - Gratulálok - mondta szivélyesen. - Mint látja, az operáció fényesen sikerült. A csekély háromszáz korona dijat azonnal kifizetheti.
    - Szépen fizetek - mondtam hangosan és bátran. - Nem fizetek - mondtam bátran.
    Ujjonganom kellett az eredményen. Az operáció nélkül ugyanezt félénken mondtam volna.
    Feszült mellel és megvető gőggel lépkedtem ki az uccára. Hangosan fütyültem és körülnéztem, kibe kössek bele. Egy szép asszony ment előttem a férjével. Nyugodtan félretoltam a férjet, megcsiptem az asszonyka állát és igy szóltam hozzá:
    - Uncili, smuncili, hacacáré.
    A következő pillanatban rémes pofont kaptam. De én egy cseppet sem ijedtem meg. Hangosan felkacagtam és bátran igy szóltam:
    - Hát látni szeretném, mer-e még egy pofont adni.
    Kaptam még egy pofont, mire én bátran nekimentem a férjnek és bátran meg akartam verni, de, sajnos, erősebb volt nálam, és védekezés közben gyáván és halotthalványan remegve ugyan, de pofonvágott, mert ő erősebb volt. Kaptam még néhány pofont, bátran mondhatom, hogy lehetett öt is, mire a férj remegve és fogvacogva nézett rám, mert olyan bátran viselkedtem és remegve védekezett megint és védekezés közben, mivel sajnos, erősebb volt nálam, kiütötte három fogamat, mire bátran megint nekimentem, mire ő sirva félelmében és ijedtében ismét védekezett és beverte a fejemet és belelépett a gyomromba, mire gyáván elszaladt, én pedig bátran ottmaradtam.
    Felépülésem után elmentem megint a német tanárhoz és bátran felszólitottam, hogy varrja össze megint az elvágott idegszálat, mert különben nagyon megverem. Bátran kijelentettem, amit azelőtt sohase mertem megtenni, hogy én gyáva akarok lenni, az sokkal jobb.
    A tanár megijedt és összevarrta az idegszálat. Kezet csókoltam neki, félénken megkértem, várjon a fizetéssel és azóta elég jól érzem magam. Csak egyet sajnálok. Hogy abban az időben, mikor még át volt vágva az idegszál, elfelejtettem megmondani a véleményemet Lajos barátom legujabb verseiről.

    U. i. Ezt a humoreszket még akkor irtam, mikor még nem varrták össze az idegszálat.

    Népek öröme

    ... azután, kedves Málcsi néni, miután a Nikaraguai Frászkunyhót és az Amerikai Tüdővasutat is kiélveztük, bementünk a cirkuszba, mivel férjem igen szereti a müvészetet.
    Megnéztük először is a Járó Elefántokat, amik két hátulsó lábukon járkáltak körül, de a Pistikének nem nagyon tetszett, azt kérdezte, hát mit tudnak ezek az elefántok, hisz ez semmi; olyan elefántokat szeretne látni, amik mind a négy lábukon tudnak járni; abba igaza van neki, hogy én még nem is láttam elefántokat másképpen, csak a két lábukon járni, igaz hogy elefántokat még csak cirkuszban láttam eddig, azt mondják, Afrikában olyanok is vannak, akik mind a négyen tudnak.
    Azután jött a Számoló Kenguru, ami számokat összeadott és szorzott, ez nem volt érdekes, mert a Pistike mondta is, hogy nagyon hasonlit a számtantanárjához, a Piczege tanár urhoz.
    Azután jöttek a Dzsiggelő Heringek, amik az uszonyaikon igen szépen táncoltak, továbbá gépen is igen jól tudtak irni, egész levelet diktálás után leirtak gépirással.
    Azután jött a viz alatt élő gépirónő, aki egy viztartály fenekén uszkált és egészen jól tudott kopoltyuval lélegzeni. Már egészen ugy néz ez ki, mint egy hal, pikkelyei is vannak.
    Azután jött a Harisnyakötő Saskeselyü, ami leült a földre és elég gyorsan bestoppolt tiz harisnyát, keresztöltéssel. Egy másik hosszu harisnyát is kötött, kötőtükkel, ez elég érdekes volt, csak lehet látni, hogy már nem sokáig birja szegény, rövidlátó lett attól a folytonos kötéstől, egész a szeme elé kell tartani a tüt, amikor befüz.
    Azután jött a Repülő Vénasszony, az egy szikla tetején ült és rikácsolva felrepült a magasba, majd lecsapott és egy darab véres hust elragadott.
    Azután jött a Nubia párduca és egy gyáva nyulat szült.
    Azután jött ugyanaz a gyáva nyul és visszaszülte a nubiai párducot.
    Azután jött a Léggömb-Ember, aki egészen felfujta magát, mint egy léggömb, aztán felszökött a ponyva tetejére.
    Azután jött a Szivós Léggömb, amibe három pumpával fujták a levegőt, de nem akart tágulni, mig végre megpukkadt.
    Azután jött a Szénevő Ember, aki négy kiló szenet megevett, azután ráült egy kályhára és kezdett gőzölögni, sivitott és kitüzesedett.
    Azután jött az Ebédelő Lokomotiv, aminek a kazánjába betettek egy tányér levest és két rostélyost és turós csuszát és a Lokomotiv jóizüen megette az ebédet és utána megtörülte a kéményét és elindult sétálni és ujságot olvasni.
    Azután jött a Tüdő-Akrobata, aki három fogán tud járni és közben a lábával eszik.
    Azután jött a japán hegedümüvész, aki egyik fülével megfogja a hegedüt, mig a másik fülével megfogja a vonót és ugy hegedül egy létra tetején, mit egy másik zongora-virtuóz tartott a kiforditott tüdőcsucsán, mialatt Chopint játszott.
    Azután jött Ibsen Henrik svéd akrobata, aki egy bot tetején állt, három malomkövet forgatott és közben kigondolt egy drámát.
    Elég érdekes volt az egész, de mikor kijöttünk az uccára, a Pistike nagyon csodálkozott, mert látott egy embert, aki a lábán járva, az orrán keresztül lélegzett. Egész este erről beszélt aztán.

    Megszólal a telefon

    Nagyon untam magam. Az ablaknál álltam és figyeltem az uccát, de nem volt rajta mit figyelni. Szemben, a szük ucca tulsó oldalán, háromemeletes ház, - nézzük, mi van rajta látnivaló. A második emelet ablaka leeresztett vasrolókkal szomorkodik: innen már nyaralni mentek. De ni csak, ott a másik szárnyon élnek még, - nyitott ablak elől elhuzták a függönyt - mi van odabent? Egy bőrkarosszék az ablak előtt, távolabb könyvszekrény. Nagy iróasztal előtt korpulens, középkoru ember, ugy látszik, irt valamit, most álmatagon hátradől és az orrát piszkálja. Ejnye, ki lehet ez az ember? Mit irhat és mit gondol magában és miért piszkálja az orrát? Igaz, hogy nem muszájna odanézni, de viszont mi joga van ennek az embernek ahhoz, hogy a térnek pont azt a helyét tegye számomra sérelmessé, ahol van és én oda ne nézhessek. Milyen borzasztó, hogy nem adhatom tudtára, hogy társaságban van, nem egyedül, és hogy figyelik. Persze átkiabálni nem lehet, ahhoz messze is van, meg még megsértődik. Messze van, azaz hogy!... Ejnye, ejnye. Ez egy furcsa ötlet.
    Ki ez az ember? Milyen buta vagyok. Ez Kucor Béla ügyvéd, hisz odalent a táblája a kapun... Második emelet. Öt szám, balra. Stimt.
    Kikeresem a telefonkönyvemből a telefonszámát. Kucor Béla, ennyi és ennyi. Felhivom. Közben lesem.
    A telefon megszólal odaát. Az ügyvéd ur felugrik, szalad a kagylóhoz.
    - Halló, halló. Ki beszél?
    - Ott Kucor Béla ügyvéd ur?
    - Én vagyok. Ki beszél?
    - Nem arról van szó, hogy ki beszél. Arról van szó, hogy ne piszkálja az orrát. Mert majd a kezedre ütök, te kis komisz.
    Az ügyvéd torkán akad a szó. Hebeg valamit, hogy mit, azt nem hallom, csak a száján látom, mert közben folyton figyelem.
    - Na, ne hebegjen, fiatalember.
    Az ügyvéd kétségbeesetten kap a fejéhez:
    - De... de... de... mi az... ki... ki... ki...
    - Ne dadogj, fiacskám. És ne kapkodj a fejedhez, ne gesztikulálj, ne ugrálj. Nem tudod magad tisztességesen viselni?
    - Halló! halló! Ki az? Ki beszél?
    Az ügyvéd rémülten forog a tengelye körül, hátranéz, kapkodja a fejét. Nyugodtan leteszem a kagylót. A többit csak figyelem, mint egy mozivásznon. Még egy ideig kiabál a telefonba, nem kap választ. Erre a szemeit kezdi dörgölni, meg a füleit. Megcsipi a karját. Végre megkönnyebbülten mosolyog, felsóhajt, - végre meggyőzte magát, hogy csak álmodott ezen a forró délutánon. Iszik egy pohár vizet. Megnyugszik. Leül. Odakünt, az előszobájában csengetnek. Az ajtóhoz fut. Egy hölgy jelenik meg. Ejnye, ejnye. Nagyon bizalmas üdvözlések. Néhány perc mulva mind a ketten pamlagon ülnek. A beszélgetés egyre bizalmasabb. Az ügyvéd kezet csókol a nőnek, - mi ez? a másik karja ravaszul átfut a pamlag peremén. Ejnye, ejnye. Ideje lesz közbelépni.
    Felszólitom.
    Ijedten bontakozik ki és a telefonhoz fut.
    - Halló, halló!
    - Halló! Ott Kucor Béla ügyvéd?
    - Én vagyok. Ki beszél?
    - Hallja, barátom, nem hagy békét annak a nőnek? nem szégyenli magát? Szegény felesége Siófokon, hát az mit szóljon?
    Az ügyvéd térdei megrogynak. Leomlik a telefon előtt, kezeit imára emeli. Ugy rebegi a telefonba sirva:
    - Ó, Uram! Jehova!... Most végre megismertem sujtó szavadat... Én csak egy szegény bünös halandó vagyok a te fenséged árnyékában... Emelj, vagy sujts, kitárom keblemet... parancsolj a te szolgádnak...
    És buzgó imába merült. Megsajnáltam: mit izéljem szegény embert.
    - Hát ne félj semmit, édes fiam. Bocsásd el békével azt a nőt, akkor minden jó lesz... Ita missa est. Dominus in excelsis Deo... Nec sutor ultra crepidam... Time is money...
    Az ügyvéd keresztet vetett a telefonra és békével elküldte a nőt. Azután leült az asztal elé és buzgón imába merült.
    Kezdett untatni a dolog. Nagyon mulatságos volt eddig, de végre semmi anyagi hasznát nem láttam. Ejnye csak... nem lehetne valamit...
    Bátorság. Ujra felszólitom. Hajlongva, imádkozva jön a telefonhoz:
    - Parancsolj velem, ó Uram!
    - Köszönöm, édes fiam, jól vagyok... eee... izé... mondd csak, nem küldenél száz koronát kölcsön... egy percre megszorultam... tudod, ezek a bolygók, meg a naprendszer... ide, a másik házba küldjed, harmadik emelet négy...
    Az ügyvéd összeráncolja a szemét. Zavarba jövök.
    - Tudod, édes fiam, nekem mindegy, hová küldöd... igaz ugyan, hogy én mindenütt jelen vagyok... de mégis, ami biztos...
    Az ügyvéd lecsapja a kagylót. Most jött a világosság... átpillant hirtelen... Puff. Meglátott.
    Tanulság: ha Isten vagy, ne kérj kölcsön.

    Mokan

    (Tavaszi hangulat. A liget szélén két konflisló áll,
    Böske és Paczal. Fiatalok még és tavasz van.)

    Paczal (oldalt sandit az ellenző mögül. Hirtelen lopva átveti fejét és veres hajával meglegyinti Böske nyakát, enyelegve).
    Böske (idegesen elkapja a fejét): Ugyan menj...
    Paczal (meghökkenve): De Böske!...
    Böske (bosszusan): Hát igaz is... Mit tolakodsz? Látod, hogy nincs kedvem.
    Paczal (halkan): Tegnap nem haragudtál, mikor megfogtam a patádat...
    Böske: Az tegnap volt... Ma rosszkedvü vagyok.
    Paczal (keserüen): Ugy, rosszkedvü vagy... (Szünet után, haraggal dobbant) Jó, jó. Azt hiszed, nem tudom, mi bajod? (Keserüen felnevet.) Haha! Azt hiszed, mert nem szólok, nem látom!... Ó, megkeserülöd még ezt!
    Böske (elpirul): Nem értelek.
    Paczal (hevesen): Nem értesz? Jól tudod te, miről beszélek. Haha! Tudom, mire gondol a kisasszony! Azt hiszed, nem láttam, mikor a hirdetőoszlop mellett trappoltunk, hogy fordultál meg... hogy nézted mohón a versenyhirdetést...
    Böske (dobbant): Hallgass! Hazudsz!
    Paczal (egyre hevesebben): Hazudok? Hát azt a „Turf”-ot ki szedte fel multkor a földről a szájával és a negyedik oldalon ki hajtotta be a patájával, azon az oldalon, ahol...
    Böske (lángvörösen): Hallgass...
    Paczal (kérlelhetetlenül): Azon az oldalon, ahol a Király-dij favoritja! Hja! A nyalka Mokan! Hát attól olyan ideges a kisasszony, hogy nem türi, ha a szügyéhez érnek... Hahaha! Nyihaha!
    Böske (elgyengülve): Hazudsz...
    Paczal: Hát Mokan jár az eszében őnagyságának... a favorit... a nőcsábász... az ünnepelt Mokan... Hja babám, attól elkéstél. Lesz annak szeretője, mire a ménesbe kerül, nem egy, de száz... hercegi sarjak várnak rá, angol lovak... Haha!
    Böske (zokogva): Nem!... Nem!...
    Paczal (a megcsufolt szerelmes dühével): Egy Mokanra mersz gondolni!... Te buta liba, te!... Akit rizskásán és cukron neveltek és az istállója tizenkét szobából áll... Haha! Te szegény konflisló... Egy Mokanra, akinek a családja csupa huszezerkoronás mén volt... te, te, szegény! Hogy röhögne, ha hallaná... Mokan, a favorit, ha hallaná, hogy a liget sarkán egy rongyos konflisló ábrándozik róla... haha, egy konflisló...
    Böske (kétségbeesetten): Nem!... Nem!...
    Paczal (kegyetlenül): Egy konflisló... akinek apja-anyja mint gebe pusztult el valami gödörben...
    Böske (befogja füleit): Nem!... Nem!...
    Paczal: ... vagy hurkát csináltak belőle...
    Böske (zokogva, lángoló szemekkel kitör): Hazudsz! Hazudsz!... Te!... Te gebe!... Te aljas!... Hogy értenél te meg engem?... a te zabszalma eszeddel!...
    Paczal (gunyosan): Igen. Majd a Mokan meg fog érteni.
    Böske (extázisban): Igen!... Ő meg fog érteni!... Ő el fog jönni értem... igen... el fog jönni...
    Paczal: Nyihaha! Hahaha! Ő érte!...
    Böske (lehunyt szemmel, mintha álomban beszélne): Igen... el fog jönni... mint ahogy álmomban láttam... egy tiszta, holdvilágos estén... meg fog jelenni itt az uton... és szép, karcsu nyakát idenyujtja... és eloldja a gyeplőt... és szeliden nyerit rám... és akkor megindulunk a holdvilágos uton... és megyünk egymás mellett... és a ragyogó versenytéren át... és be az öltözőjébe... és felemel magához... és egy napon együtt futunk majd a zöld gyepen... az orditozó, tapsoló tömeg mámoros tengerében... és együtt hajlongunk a célnál... és együtt fogadjuk a tömeg részeg hódolatát... a Király-dij... Mokan... Mokan... (Rajongva) Ó, hallom már a hangot... Mokan!... Mokan... Böske!... (Extázisban) Első dij!... Sieg!... Sieg!... Fuss, vagy fizess!... (Elful.)
    Paczal (röhögve): Haha! Siegre, mi? Ezekkel a görbe bordáiddal? Ezzel a savó-fejeddel?... Ezzel a horpadt tüdőddel... Meg a vaksi szemeddel, mi?... Ó, te szegény gebe!... Pfuj!... (Undorral otthagyja, tekintve, hogy valaki beült a kocsiba.)
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában