Vissza

Jules Verne: Utazás a Föld körűl_MOBI

Jules Verne: Utazás a Föld körűl_MOBI

TARTALOM

ELSŐ RÉSZ.
I. FEJEZET. Fogg Phileas és Passepartout, az mint ur, ez mint inas, kölcsönös szerződésre lépnek.
II. FEJEZET. Passepartout meggyőződik, hogy eszményképére akadt.
III. FEJEZET. Fogg Phileas oly beszélgetésbe keveredik, a melynek esetleg nagyon drágán adhatja meg az árát.
IV. FEJEZET. Fogg Phileas megdöbbenti inasát, Passepartout-t.
V. FEJEZET. A londoni pénzpiaczon uj értékpapir jelenik meg.
VI. FEJEZET. Fix titkosrendőrt nagy türelmetlenség gyötri, a mely csöppet sem alaptalan.
VII. FEJEZET. Ujabb bizonyitéka annak, hogy mily keveset ér az útlevél rendőrségi ügyekben.
VIII. FEJEZET. Passepartout kissé többet beszél, mintsem kellene.
IX. FEJEZET. A Vörös- és az Indiai-tenger úgy látszik, kedvez Fogg Phileas czéljainak.
X. FEJEZET. Passepartout-nak örülnie kell, hogy csak czipője elvesztésének árán sikerül megmenekülnie.
XI. FEJEZET. Fogg Phileas mesés áron vesz meg bizonyos alkalmatosságot.
XII. FEJEZET. Fogg Phileas és társainak kalandos útja az indiai erdőségen át s annak következményei.
XIII. FEJEZET. Ujabb bizonysága annak, hogy a bátraké a győzelem.
XIV. FEJEZET. Fogg Phileas végig utazik a Ganges völgyén, a nélkül, hogy csak egy pillantásra is méltatná annak csodás szépségeit.
XV. FEJEZET. Az utitáska megint néhány ezer font sterlinggel könnyebbül meg.
XVI. FEJEZET. Fix úgy tesz, mintha mit sem tudna abból, a mit elbeszélnek neki.
XVII. FEJEZET. Singaporetól Hong-Kongig.
XVIII. FEJEZET. Fogg Phileas, Passepartout, Fix munkában; mindegyik a maga módja szerint.
XIX. FEJEZET. Passepartout rendkivüli érdeklődést tanusít ura iránt.
XX. FEJEZET. Fix Fogg Phileasszal közvetlen érintkezésbe lép.
XXI. FEJEZET. A „Tankadère” tulajdonosa a kétszáz fontnyi jutalom díj elvesztésének veszélyében forog.
XXII. FEJEZET. Passepartout meggyőződik, hogy még az ellenlábasok közt is jó, ha az embernek pénz van a zsebében.

MÁSODIK RÉSZ.
XXIII. FEJEZET. Passepartout orra csodálatos hosszúra nyúlik.
XXIV. FEJEZET. A Csöndes Óczeánon.
XXV. FEJEZET. San-Francisco és egy san-franciscoi népgyűlés.
XXVI. FEJEZET. A Pacific gyorsvonatán.
XXVII. FEJEZET. Passepartoutnak óránkint husz mértföldnyi gyorsasággal kell a mormonok történetével megismerkednie.
XXVIII. FEJEZET. Passepartout hiába kardoskodik a mellett, a mit a józan ész tanácsol.
XXIX. FEJEZET. Különféle események, a milyenek csak az Egyesült Államok vasútjain lehetségesek.
XXX. FEJEZET. Fogg Phileas egyszerüen csak kötelességét teljesiti.
XXXI. FEJEZET. Fix mindent elkövet, hogy előmozdítsa Fogg Phileas érdekeit.
XXXII. FEJEZET. Fogg Phileas magával a balsorssal is szembeszáll.
XXXIII. FEJEZET. Fogg Phileas a helyzet magaslatán.
XXXIV. FEJEZET. Passepartoutnak merész és szokatlan szójáték megeresztésére nyilik alkalma.
XXXV. FEJEZET. Passepartout oly parancsot kap urától, a mit tökéletesen elegendő volt csak egyszer hallania.
XXXVI. FEJEZET. A Fogg-részvények hatalmasan emelkednek.
XXXVII. FEJEZET. Bebizonyul, hogy Fogg Phileas a föld körülutazása révén mit sem nyert, - csupán boldogságra tett szert.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    XX. fejezet
    Fix Fogg Phileasszal közvetlen érintkezésbe lép.

    Mialatt e jelenet, mely Fogg Phileas utitervét komoly veszélylyel fenyegette, a csapszékben lejátszódott, Fogg úr Auda asszony társaságában a város nevezetesebb utczáit járta be.
    Mióta a fiatal hölgy rászánta magát, hogy vele utazzék Európába, sok mindenfélét kellett beszereznie, hogy védenczének semmiben se kelljen hiányt szenvednie. Elvégre egy angol, a milyen ő maga, még csak megteheti, hogy körülutazza a földet, kis utitáskájánál egyebet nem czipelve magával, de egy ifjú hölgytől ugyanezt senki sem követelheti. Föltétlenül szükséges volt tehát, hogy Auda asszony számára ruhát s egyéb, az utazás körülményei szerint nélkülözhetetlen dolgot, bevásároljon. Fogg úr e kötelességét szokott nyugodtságával teljesítette, s a bájos fiatal özvegynek minden szabadkozására s szelid szemrehányásaira, amikkel az, szegény, e nagy gondoskodás miatt való röstelkedésében illette, mindegyre csak következőleg felelt:
    - Mindez csak különös utitervem miatt szükséges és ahhoz nagyon is hozzátartozik.
    Bevásárolván Fogg úr és Auda asszony visszatértek a fogadójukba s pompásan megebédeltek. Ebéd után Auda asszony kissé fáradtnak érezvén magát, visszavonult szobájába, de közönyös megmentőjének előbb, amúgy angolosan, jól megrázta kezét.
    A tiszteletre méltó uri ember aztán egész este a „Times”-t olvasta.
    Ha Fogg ur olyan ember lett volna, a kit egy s más dolog csodálkozásba ejt, talán elég oka lett volna rá, látván, hogy Passepartout még késő este sem mutatkozik. De ő abban a tudatban, hogy a Hong-Kong és Yokohama között közlekedő gőzös csak reggel indul, nem sokat törődött vele. Passepartout azonban reggel sem jelent meg, urának többszöri csengetésére sem. Mit gondolhatott a tiszteletreméltó úri ember, midőn megtudta, hogy inasa még egyáltalán vissza se tért a fogadóba, azt bajos volna megmondani. Annyi bizonyos, hogy Fogg úr szó nélkül fogta utitáskáját, fizetett, lekérette Auda asszonyt s egy palankint hozatott.
    Reggel nyolcz óra volt ekkor s a dagályt, a melynek beálltával a Carnaticnak indulnia kellett, tiz órára jelezték.
    Fogg ur és bájos utitársnője beleültek a palankinba, podgyászukat pedig egy szolga targonczán vitte utánuk. Félóra multán a kikötőben voltak, kiszálltak a palankinból és ekkor Fogg Phileasnak, aki a Carnatic felől kérdezősködött, meg kellett tudnia, hogy a hajó már tegnap este tovaindult. Fogg ur tehát, a ki arra számitott, hogy inasa a hajón várakozik rájok, most itt állt és ime: se hajó, se inas! Arczán azonban a boszankodásnak még csak árnyéka sem volt látható, s midőn Auda asszony végtelen aggódással tekintett rá, még ő sietett megnyugtatni a fiatal özvegyet:
    - Egy kis véletlenség, asszonyom, de sebaj!
    E pillanatban egy férfi közeledett feléjök s érdeklődve nézegette őket. Fix volt, a titkos rendőr, a ki udvariasan köszönvén, most megszólította Fogg Phileast.
    - Uram, nemde velem együtt érkezett ön is tegnap a „Rangoon” gőzösön?
    - Igen, uram, - felelt Fogg úr hidegen, - de nincs szerencsém ismerni önt.
    - Bocsánat, azt gondoltam, itt találom inasát.
    - Talán tud felőle valamit? - kérdezte hirtelen Auda asszony.
    - Hogyan?! - kérdezte Fix meglepetést szinlelve, - hát nincs önökkel?
    - Nincs, - válaszolt a hölgy. - Tegnap óta nem láttuk; csak nem utazott el nélkülünk a Carnatic-on?
    - Önök nélkül?! - szörnyűködött a titkos rendőr. - De bocsánat, tehát a Carnatic-kal szándékoztak elutazni önök is?
    - Ugy van, uram.
    - Én nemkülönben. S épp e miatt boszankodom. A Carnatic, miután kazánját kijavították, a kitűzött időnél tizenkét órával korábban indult, s most nyolcz napig várhat az ember a következő hajóra.
    Fix szive nagyot dobbant örömében, midőn a nyolcz napot kimondta. Nyolcz nap! Nyolcz napig várakozni Hong-Kongban! Ez idő alatt mégis csak megérkezik majd az elfogatási parancs. Szóval: az igazságszolgáltatás, a törvény képviselője végre is diadalmaskodni fog.
    De képzelhető aztán, mint hatott rá, villámcsapásként felhőtelen égből, Fogg Phileas megjegyzése, melylyel a tiszteletreméltó uriember, az ő közömbös hangján, oly nyugodtan felelt meg neki, mintha mi sem történt volna!
    - Akad még más hajó is, remélem, a hongkongi kikötőben, - mondta Fogg Phileas.
    És karját nyujtván Auda asszonynak, tovament a dockok felé, hogy valami indulásra kész hajó felől tudakozódjék. Fix a nyomukban ballagott, még pedig meglehetősen megnyult ábrázattal. Ugy rémlett neki, mintha valami balvégzet arra kárhoztatta volna, hogy e férfi sarkához legyen lánczolva örökösen.
    Ugy látszott azonban, hogy Fogg Phileasnak is hátat kezd fordítani a szerencse, a mely eddig oly kegyesen mosolygott reá. Három óra hosszat is járt már föl s alá a kikötőben s hiába. Már arra is rászánta magát, hogy szükség esetén külön hajót bérel, a mely Yokohamába vigye.
    A kikötőben azonban csupa teherhajó volt, melyek vagy ki- vagy berakodtak. Fix reményei ujra nekilendültek. Csakhogy Fogg úr egy pillanatra sem vesztette el türelmét.
    Tovább kérdezősködött s már-már elhatározta, hogy átrándul Macaó-ba, hátha ott könnyebben kap hajót, midőn egy tengerész kalapját levéve, megszólította:
    - Uraságod hajót keres?
    - Talán van indulásra kész hajója?
    - Volna, uram, egy szép vitorlás hajó, a negyvenhármas, kitünő hajó!
    - Gyors?
    - Óránkint nyolcz-kilencz mértföldet halad. Megnézi uraságod?
    - Megnézem.
    - Uraságod meg lesz elégedve vele. Tengeri kirándulásról volna szó?
    - Nem. Nagyobb fajta utról.
    - Nagyobb fajta utról?
    - Elvinne Yokohamába?
    A tengerész csak rámeresztette szemét Fogg Phileasra.
    - Uraságod bizonyára tréfál.
    - Nem! Lemaradtam a Carnaticról, pedig legkésőbben 14-én Yokohamában kell lennem, hogy a San Franciscói-i hajóra ülhessek.
    - Sajnálom, - válaszolt a tengerész, - de ilyesmire nem vállalkozhatom.
    - Napi száz fontot fizetek s azonfelül kétszáz font külön jutalmat, ha idejekorán Yokohamába visz.
    - Komolyan mondja ezt, uram?
    - Komolyan.
    A tengerész kibámult a hullámzó vizre, meglátszott arczán, mennyire küzd magával, s mennyire tüzel benne a vágy, hogy oly tekintélyes összeget megkaparinthasson, de meglátszott aggodalma is, hogy e vállalkozás lehetőségében kételkedik.
    Fix verejtékezve leste az eredményt.
    Fogg úr e közben bájos utitársnőjéhez fordult s megkérdezte:
    - Nem fél majd ily hajón?
    - Önnel, Fogg ur, soha.
    A tengerész zavarodottan forgatván ujjai között a sapkáját, odalépett Fogg urhoz.
    - Nos? - kérdezte Fogg Phileas.
    - Uraságod mégsem kivánhatja, hogy ebben az évszakban, alig husz tonnás hajómat s embereimet, magamat és önöket a tenger veszedelmeinek kiszolgáltassam. De nem is érkezhetnénk meg 14-ére Yokohamába, hiszen az ezerhatszázötven mértföldnyi út.
    - Csak ezerhatszáz, - jegyezte meg Phileas.
    - Az már egyre megy.
    Fix föllélekzett.
    - De talán mégis módját ejthetnők valahogyan a dolognak.
    Fix melle megint összeszorult.
    - Hogyan? - kérdezte Fogg úr.
    - Ugy, hogy Nangasakiba vitorlázunk, Japán legszélsőbbik déli csucsához, a mi innen ezerszáz mértföldnyi út, vagy pedig Shangai-ba, a mi csak nyolczszáz mértföld. S ha Shangaiba mennénk, nem is kellene nagyon eltávolodnunk a chinai parttól s a mi a fődolog, a szél is abba az irányba fuj.
    - Tengerész! - vágott közbe Fogg Phileas - én nem Nangasakiba, vagy Shangaiba akarok utazni, hanem Yokohamába, hogy az amerikai postahajóra ülhessek.
    - Az egyre megy! - válaszolt a tengerész, - a sanfranciscói gőzösnek nem Yokohama az első állomása. Yokohamában és Nangasakiban is megáll, de tulajdonképen Shangaiból indul.
    - Bizonyos ön abban, a mit most mondott?
    - Tökéletesen.
    - S mikor indul az a gőzös Shangaiból?
    - Tizenegyedikén este hét órakor. Tehát négy nap mulva. Négy nap annyi, mint kilenczvenhat óra, s így óránkint nyolcz mértföldnyi sebességet számítva, ha a szél kedvező marad és a tenger csöndes, majd csak megfutnók azt a nyolczszáz mértföldnyi utat.
    - S rögtön indulhat?
    - Egy óra multán. Csak élelmiszereket vásárlok be s kifeszíttetem a vitorlákat.
    - Az üzlet meg van kötve. Ön a hajó tulajdonosa?
    - Az vagyok. Bunsby John, a Tankadère gazdája.
    - Kivánja, hogy foglalót adjak?
    - Ha nincs ellenére uraságodnak.
    - Tessék, kétszáz font. - Uram, - fordult aztán Fixhez Fogg Phileas, - ha velem akar utazni...
    - Uram, válaszolt Fix határozottan, - éppen föl akartam kérni e szivességre.
    - Rendben vagyunk tehát. Félóra multán a fedélzeten leszünk.
    - De hát szegény Passepartout?... - szólt Auda asszony, a kit a derék fiú eltünése módfelett nyugtalanított.
    - Minden lehetőt megteszek érte, - felelt Fogg Phileas.
    S mig Fix, csaknem reszketve bosszuságában egyenest a fedélzetre ment, Fogg Phileas, Auda asszony társaságában a rendőrség felé vette útját. Ott tollba mondta Passepartout személyleirását, pénzt is hagyott letétben számára, aztán a franczia konzulátusra ment, ott is bejelentette a fiú eltünését s ott is pénzt hagyott számára, majd pedig a hajóra siettek.
    Ekkor három óra volt. A negyvenhármas vitorláshajó felvont horgonynyal, duzzadozó vásznaival indulásra várt. A Tankadère legénysége Bunsby John-on kivül mindössze négy matróz vala. E négy matróz egytől-egyig kemény bátor férfi népnek látszott; egész életöket a tengeren töltötték s már nagyon sok veszély alkalmával tüntették ki magukat. Maga Bunsby John magas termetű, eleven szemű, körülbelül negyvenöt évesnek tetsző erőteljes férfi volt, meglátszott rajta, hogy jól érti mesterségét s így önkéntelenül is bizalmat kellett érezni iránta.
    Fogg Phileas és Auda asszony fölszálltak a hajóra. Fix már ott várta őket. A hajócska hátulsó részében egy kis négyszögű szoba volt, falain ágypolczokkal, a köröskörül futó divány fölött. Közepén egy asztal, fölötte hajólámpa. Kicsi volt, de tiszta.
    - Sajnálom, hogy jobbal nem szolgálhatok, - mondta, mire Fix szó nélkül meghajtotta magát.
    A titkos rendőr meglehetősen restelte önmaga előtt, hogy áldozatának most már lekötelezettje volt.
    - Nagyon udvarias gazember, - gondolta magában, - de azért mégis csak gazember.
    Három óra és tiz perczkor felvonták a vitorlákat. A goëlette orrán angol zászló lobogott. Az utasok a fedélzeten ültek. Fogg úr és Auda asszony egy pillantást vetettek a kikötőre, hogy nem látják-e meg Passepartout-t.
    Fix nem a legnyugodtabb volt, mert a véletlen odahozhatta volna a szerencsétlen fiút, kivel oly méltatlanul bánt el és akkor fölvilágosítások történtek volna, melyek elől a titkos rendőr nem igen menekülhetett. De a franczia nem mutatkozott, bizonynyal a bódító szer még most is hatása alatt tartotta.
    Végre Bunsby John gazda megindult és a Tankadère, vitorláiba fogván a szelet kifutott, hullámról-hullámra szökve.

    XXI. fejezet
    A „Tankadère” tulajdonosa a kétszáz fontnyi jutalom díj
    elvesztésének veszélyében forog.

    Nyolczszáz mértföldnyi tengeri útra menni ily gyönge hajón, nagyon kalandos vállalkozás volt, különösen az évnek ily szakában. A khinai tengerek nagyobbára mind veszedelmesek, többnyire vihar tombol rajtuk, főként az éj-napegyenlőség időszakában, ekkor pedig már túl voltak november elején.
    Minthogy Fogg Phileas napszámra fizetett, a hajótulajdonosnak mindenesetre érdekében állt volna mentül nagyobb útra, tehát Yokohamáig vinni utasait; de ekkora vakmerőségre még sem merte ragadtatni magát, hiszen nagyon merész vállalkozás volt már az is, hogy Shangai-ig akart eljutni velök.
    Bunsby John annyira azonban mégis bizott a „Tankadѐre”-ben, mely vitorlaszárnyaival oly könnyedén suhant tova, mint valami nagy sirály a habokon. S bizalma talán nem is volt alaptalan.
    Az első nap délutáni óráiban a Tankadère a hong-kongi tengerszoros szeszélyes vizein törtetett át s a legerősebb szélrohamokat is könnyedén kibírta.
    - Magától értetődik, hogy a lehető legnagyobb igyekezetet várom el öntől, - mondta Fogg Phileas, midőn a hajócska a sík tengerre ért.
    - Uraságod egészen nyugodtan bízhatja rám magát. Annyi vitorlát rakunk fel, a mennyit a szél megenged. Ha többet tennénk, ártana hajónknak, rontaná járását, - felelt Bunsby John.
    - Ez az ön dolga, tengerész, s nem az enyém, önre bízom magamat.
    Fogg Phileas rendületlenül állt, egyenesen, lábát szétvetve, mint egy tengerész s úgy nézett a messzeségbe, a zúgó tenger hullámtorlataira. Auda asszonyt kissé nyugtalanította a dolog, a mint az alkonyatkor elsötétedő tengerre nézett s elgondolta, mily könnyű hajócskán suhan, Isten tudja, mekkora veszedelmek felé. Feje fölött pattogtak, duzzadoztak a fehér vitorlák, melyek a kis hajót, mint hatalmas szárnyak röpítették a végeláthatatlan vizeken tova. A goëlette, a mint a szél föl-fölkapta, mintha csak a levegőben szárnyalt volna olykor.
    S leszállt az éj. A hold aznap épp első negyedébe lépett s halvány világa csakhamar eltűnt a látóhatár ködeiben. Kelet felől felhők tornyosultak s az égbolt egy részét már elboritották.
    Bunsby John meggyujtatta a biztonsági lámpákat, a mely elővigyázat okvetlen szükséges e vizeken, hol a parthoz közel igen sürüen hajóznak. A hajóösszeütközések nem ritkák és ily sebességgel haladva, a goëlette-t a legkisebb lökés szétzúzná.
    Fix a hajó előrészén bóbiskolt. Nem akart alkalmatlankodni, tudván, hogy Fogg Phileas mennyire zárkózott férfiú. Aztán meg restelt is beszélgetésbe elegyedni azzal, a kitől ily körülmények között kért és fogadott el ekkora szivességet. A jövőn járt az esze. Bizonyosra vette, hogy Fogg Phileas Yokohamában sem fog hosszasabban időzni, úgy siet Amerikába, melynek óriási területén teljes biztonságban érezheti magát s büntetéstől egyáltalán nem kell félnie. Fogg Phileas tervét végtelenül egyszerűnek látta ez a titkos rendőr: Fogg úr a helyett, hogy a közönséges gazemberek példájára Angliából a legrövidebb úton menekült volna az Egyesült Államokba, ravasz fogással élt s óriásit került három világrészen át, csakhogy annál biztosabban juthasson el Amerikába, hol, ha egyszer nyomát vesztette a rendőrség, pompás életet élhet a lopott összegből.
    De mit kezdjen ő, Fix, az Egyesült Államok területén? Talán mégis csak legjobb volna útjára engedni ezt a gazembert? Nem, a világért sem! Fix tehát elhatározta véglegesen, hogy a mig csak meg nem kapja az elfogatási parancsot, szakadatlanul követni fogja Fogg Phileast. Ez elvégre is kötelessége volt s ő híven szokta teljesíteni kötelességeit. S némi eredményt már el is ért. Passepartout-t sikerült elszakítania gazdájától, már pedig ama vallomások után, a mikkel Fix poharazás közben elárulta magát az inas előtt, nagyon is fontos dolog volt, hogy gazda és inas egymással többé ne találkozhassanak.
    Fogg Phileas is gyakran gondolt Passepartout-ra, nem bírta elképzelni, hova tűnhetett a derék fiú. Sok mindenféle gondolat után, annak a lehetőségében állapodott meg, hogy Passepartout valami félreértés következtében most egymagában utazik a Carnatic-on. Auda asszony is úgy vélekedett, nagy részvétet érezve a derék fiú iránt, a kinek élete megmentését köszönhette. Könnyen lehet tehát, hogy Yokohamában majd viszontlátják, mert ha csakugyan fölszállt volt a Carnaticra nagyon egyszerűen fogják megtudhatni, merre van.
    Tíz óra tájban még erősebb szél kerekedett. Talán tanácsos lett volna bevonni a vitorlákat, de Bunsby John figyelmesen vizsgálván az égboltozatot, egyelőre nem intézkedett ez iránt. A Tankadère különben kitünő vitorlásnak bizonyult, ezt az erős szelet is hasznára tudta fordítani, bár minden készen volt, hogy a szükség bármely pillanatában bevonhassák a hatalmas vásznakat.
    Éjféltájban Fogg úr, valamint Auda asszony is fülkéikbe vonultak. Fix már jóval előbb tért nyugalomra és elnyujtózott egyik ágypolczon. Bunsby John s emberei egész éjjel a födélzeten maradtak.
    Másnap, november nyolczadikán reggel kitünt, hogy a goëlette száz mértföldnél is többet haladt, a gyakran kivetett gyorsaságmérő óránkint 8-9 mértföld sebességet mutatott. A Tankadère vitorlázata meg volt eresztve és igy sebessége legnagyobb fokát érte el. Kedvező szél esetén bizonyosra volt vehető, hogy a Tankadère a kellő időben fog czélhoz érni. E napon a hajó nem igen távolodott el a partoktól, mert arrafelé kedvező áramlat ragadta előre. Talán öt mértföldre volt tőle, s a szabálytalanul szakadozott part néha-néha föl is tűnt. Déltájban gyöngült a szél s délkelet felől fújt. A kapitány kettős vitorlákat feszíthetett ki, de csakhamar be is vonatta, mert a szél ismét erősbödött.
    Fogg úr és a fiatal hölgy, a kit a tengeri betegség szerencsésen megkimélt, jóizűen falatoztak mindabból, a mit Bunsby John konyhája az utasainak szolgáltathatott.
    Fix meghívást kapott, étkeznék velök, s ő kelme kénytelen volt elfogadni a szives ajánlatot, mert hiszen jól tudta, hogy a gyomrot épp úgy kell fűteni, mint a hajót; de szörnyen bosszantotta, hogy áldozatának költségén kell utaznia s még asztala vendégének is lennie. Nagyfokú szemtelenségnek érezte ezt. Az ételekből úgyszólván csak éppen hogy kóstolgatott.
    Ebéd után azonban azt hitte, hogy kötelessége Fogg Phileast félreszólítani s így szólni hozzá:
    - Uram...
    Ezt a szót csak nagy megerőltetéssel birta kimondani s alig tudta megállni, hogy ezt az „urat” rögtön nyakon ne csipje.
    - Uram, nagyon lekötelezett, midőn helyet engedett nekem hajóján; de, bár jövedelmemből nem futja, hogy úgy költekezzem, mint ön, részemet azért mégis legyen szabad megfizetnem.
    - Ilyesmiről ne is beszéljünk, - válaszolt Fogg Phileas.
    - De kérem, óhajtom...
    - Nem, uram, - felelt Fogg Phileas ellentmondást nem tűrő hangon, - ez már együtt jár egyéb kiadásaimmal.
    Fix udvariasan meghajolt, de dühében csak úgy környékezte a guta. E jelenet után a hajó előrészére ment s egész nap egy árva szava sem volt hallható.
    A Tankadère e közben gyorsan iramlott előre. Bunsby John biztosra vette a jutalmat. Több ízben is erősítgette Fogg Phileas előtt, hogy kellő időre érkeznek Shangaiba.
    Fogg úr csak annyit felelt erre, hogy számít is rá.
    Egyébként a Tankadère legénysége erősen dolgozott. A külön jutalom őket is nagyban kecsegtette. Nem volt egy kötél se, mely lelkiismeretesen meghúzva ne lett volna! Egy vitorla se, melyet erősen meg ne feszítettek volna! Egy kitérés sem, melyet a kormányos szemére vethettek volna! A Királyi Jacht klub hajóján se működhettek volna pontosabban.
    Estefelé kiszámította Bunsby, hogy már százhúsz mértföldnyire vannak Hong-Kongtól. Fogg Phileas tehát jogosan remélhette, hogy Yokohamában nem kell majd késedelmet írnia jegyzőkönyvébe. Az első komolyabb fajta akadályt, a mely útjába a Carnatic váratlan elindulása révén gördült, úgy látszott, minden kellemetlen következmény nélkül sikerült elhárítania.
    Az éj folyamán a Tankadère szerencsésen átvitorlázott a Fo-Kien szoroson, a mely Formosa szigetét választja el a szárazföldtől és átment a Ráktérítőn. E tengerszoros meglehetősen gonosz, csupa örvény, a mi az egymással tusakodó áramoknak tulajdonítható. A kis hajó csak nagy erőlködéssel bírt előre jutni. Az erős hullámverés nagyban csökkentette gyorsaságát. A födélzeten alig állhatott meg az ember a lábán. Virradat felé pedig ismét erősebb szél kerekedett.
    Az ég zivataros színt kezdett ölteni. A légsúlymérő is jelezte, hogy nemsokára nagyot változik az idő. A kéneső nagyon nyugtalankodott. Délkelet felől hatalmas hullámok törtettek elő s ez biztos előjele annak, hogy vihar közeledik. Előtte való este a nap vörös ködben ment le az Óceán foszforeszkáló csillogása közt. A kapitány hosszan fontolgatta e tüneteket s fogai között érthetetlen szavakat mormogott.
    Majd Fogg Phileashoz fordult s halkan kérdezte:
    - Szabad őszintén megmondanom mindent?
    - Szabad, - válaszolt Fogg Phileas.
    - Vihart kapunk.
    - Délről vagy északról?
    - Délfelől forgószél közeledik.
    - Ha délről jön, csak kedvező lehet.
    - Ha így veszi a dolgot, - felelt Bunsby John, - nincs több mondani valóm. Az évnek nem ily előrehaladott szakában a typhon, mint egy hires meteorologus mondja, mint egy villamos lángokkal fénylő zuhatag, vonult volna el, de téli éj-nap-egyenlőségkor félős volt, hogy teljes dühvel tör ki.
    És Bunsby John nem csalatkozott. A veszély megérkezte előtt azonban minden elővigyázati rendszabályt a legpontosabban tétette meg: a vitorlákat bevonatta, a vitorlarudakat a födélzetre rakatta le, gyékényeket teríttetett mindenfelé s minden nyilást gondosan elzáratott s begyömöszöltetett, hogy a hajó belsejébe egy csöpp víz se hatolhasson. A főárboczra egyetlen, igen erős vászonból készült háromszögü vitorlát feszíttetett, hogy a hajót a szél irányában tarthassa.
    Megtévén az előkészületeket, várták a vihart. Bunsby John fölkérte az utasokat, vonulnának fülkéikbe, de persze azoknak ily szük helyen, a hol a hajó ingadozása még inkább lökdöste őket, nem lehetett valami kellemes dolguk. Fogg úr is, Auda asszony is vonakodtak távozni a födélzetről.
    Nyolcz óra tájban heves zápor támadt, a szél vadul csapkodta arczukba a szakadó vizet.
    A Tankadère-t, mint valami pelyhet, úgy kapta föl a szél s a hajó futásának gyorsasága ekkor a leggyorsabb vonat sebességét is legalább négyszeresen haladta meg.
    Igy iramlott a kis hajó egész nap észak felé a tomboló hullámokon, a melyekkel czélja szerencsére egy irányba esett. Talán huszszor is fenyegette az a veszély, hogy a nyomában föltörő vízhegy rázuhanva szilánkokra zúzza, de a kormányosnak egy-egy ügyes mozdulata mindannyiszor megmentette. Az utasokat gyakran egészen elborította a fölcsapó viz, de ők egy bölcs kedélyének teljes nyugalmával tűrték el a hideg zuhanyt. Fix titokban nagyokat káromkodott ugyan olykor, mig ellenben Auda asszony mindvégig méltónak mutatkozott megmentőjéhez, a kiről le sem vette tekintetét és a ki őszinte csodálattal volt kénytelen adózni a bájos fiatal nő rettenthetetlenségének. A mi Fogg Phileast illette, úgy látszott, mintha e vihar nyugodt eltűrése is úti tervének előre megállapított pontja lett volna.
    A Tankadère eddig folyton északnak tartott. Estefelé azonban északkeleti szél támadt s a hajócska, a melyet most már a szélrohamok oldalba értek, iszonyuan bukdácsolt a hullámokon. A tenger oly hevesen támadta, hogy féltették volna, ha nem tudják, mily szilárdan vannak összeróva a hajó részei.
    Az éj beálltával a vihar csak erősbödött. Bunsby John látván, hogy a vihar ereje még egyre fokozódik, aggódni kezdett. Fölmerült lelkében a kérdés, nem volna-e tanácsos a legközelebbi kikötőhelyre menekülni s aztán matrózaival is meghányta-vetette a dolgot. Tanácskozásuk után fölkereste Fogg Phileast s így szólt:
    - Azt hiszem, uram, legjobb volna valahol kikötnünk a parton.
    - Én is azt hiszem, - felelt Fogg Phileas.
    - Ah! - kiáltott föl ez engedékenységen elámulva a hajótulajdonos, - de hol?
    - Én csak egy kikötőt tudok, - felelt nyugodtan Fogg úr.
    - És az?
    - Shangai.
    A hajótulajdonos egy pillanatig mintha nem értette volna meg e feleletet, de csakhamar magához tért ámulásából s szinte lelkendezve mondta:
    - Igaza van uraságodnak. Előre tehát, Shangai felé!
    És a Tankadère-nek észak felé kellett törekednie.
    Rémséges éjszaka volt az. Valóságos csoda, hogy a dióhéjként ide-oda libbenő hajócska százszor is össze nem zuzódott. Kétizben is emelkedett föl oly módon a levegőbe, hogy az utasok, ha ösztönszerűen bele nem kapaszkodnak a korlátba, okvetlenűl a hullámok közt lelik sirjukat.
    Auda asszony már teljesen kimerült, de azért mégsem panaszkodott.
    Fogg Phileasnak kellett őt, nem is egyszer, vissza ragadnia a fölcsapó hullámok hatalmából.
    Végre pitymallani kezdett. De a vihar még szilajabbul dühöngött, mint eddig. A szél azonban ismét irányt változtatott s ujra délkelet felől fujt.
    Ez kedvező változás volt, s a Tankadère fokozott sebességgel sietett ismét czélja felé a háborgó tengeren, melynek hullámai az uj széltől fölvertekkel össze-összecsapódtak. Ily összeütközés kevésbbé szilárdan épített járművet összetört volna. A szétrongyolódó hullámok résein keresztül olykor partot is láttak, de hajót semerre sem sikerült fölfedezniök.
    Ugy látszott, hogy a Tankadère egészen egyedűl vivódik a tengeren ezzel a hatalmas viharral.
    Déltájban valamennyire lecsillapult a tenger. A nap is előragyogott. Az elcsigázott utasok végre némi nyugalmat élvezhettek, sőt éhségük csillapítására is gondolhattak.
    A következő éjszaka az előbbihez képest valóságos megváltás volt.
    A kapitány félvitorlákat vonatott föl. A Tankadère ismét nagyobb sebességgel futhatott előre.
    Másnap, november 11-én megpillantották a partot és Bunsby John értesítette utasait, hogy legföljebb száz mértföldnyire vannak Shangaitól. Száz mértföld! S ezt még aznap kell megfutniok!
    Estére Fogg Phileasnak Shangaiban kellett lennie, máskülönben lekésik a San-Franciscóba menő hajóról.
    Ha e vihar, mely a hajót több órányira visszavetette, megkiméli őket, most már legföljebb csak harmincz mérföldnyire volnának a kikötőből.
    A szél lassankint veszteni kezdett erejéből s igy természetesen a Tankadère gyorsasága is csökkent.
    Szerencsére, a mily mértékben gyöngült a szél, annyira csöndesült a tenger és így a hajócska még is eléggé gyorsan iramlott tova a megszelidült vizeken.
    Déltájban már csak negyvenöt mértföldnyire volt Shangaitól.
    A San Franciskóba készülő hajó indulásáig még hat órája volt. A födélzeten általánossá vált az aggódás.
    Mindkét félnek egyaránt érdekében állt kellő időre Shangaiba érkezni. Minden sziv, - persze a Fogg Phileasénak kivételével, - csak úgy dörömbölt a nagy izgalomtól.
    A hajócskának legalább is kilencz mértföldnyi állandó gyorsasággal kellett volna haladnia, hogy a gőzös indulása előtt bejusson a kikötőbe. Csakhogy a szél egyre gyöngült. Végre már csak amolyan föl-fölszisszenő szeszélyes szellőcske fujdogált. A szélrohamok elálltával a tenger is egészen kisimult. A Tankadère azonban oly könnyed járású és vitorlarendszere oly kitünő volt, hogy a leheletnyi szellőt is megérezte s hasznára fordíthatta.
    Hat órakor Bunsby John már csak tiz mértföldnyire becsülte a távolságot. Félóra multán megpillantották Shangait, tisztán láthatták épületeit, kertjeit. Hét órakor azonban még három mértföldnyire voltak a kikötőtől.
    Bunsby John hatalmasat káromkodott, a kétszázfontos jutalom komoly veszélyben forgott.
    Rápillantott Fogg Phileasra, de annak arcza, bár e perczekben egész vagyona koczkára volt téve, mozdulatlan, hideg maradt.
    Ekkor hosszú füstsáv tűnt föl a kikötő táján. Az amerikai postahajó indult onnan kifelé. Pontosan, a kitüzött időben.
    - Átkozott dolog! - ordított föl Bunsby John s kétségbeesetten lökte meg a kormány kereket.
    - Jeleket! - kiáltott rá Fogg Phileas. A Tankadère födélzetén kis ágyu állt, a mit ködös időben jeladásra használtak.
    Jól megtöltötték, de a mint már elsütni akarták, Fogg Phileas még egyet kiáltott:
    - Vészlobogót!
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában