hirdetés
Vissza

Verne Gyula: Senki fia_EPUB

Verne Gyula: Senki fia_EPUB

Jules Verne Senki fia című kalandregényét Gaál Mózes ültette át magyar nyelvre, még a múlt század folyamán. (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Midőn a pavillon mellett levő kapu kinyílt, Scarlett éppen a díszudvart készült elhagyni, hogy a kastély urának parancsához mérten Kanturkba menjen. Asthon gróf kutyái vicsorgatták fogaikat Birkre, mert valószínűleg nem tetszett nekik és hangos ugatásban törtek ki.
    Minthogy Senki fia attól félt, hogy ebből kutya-csetepaté támadhat, s Birknek túlerővel lesz dolga, intett neki, hogy odébb álljon, s a szófogadó állat egy bokor mögé bújt, hol őt nem láthatta senki.
    Mihelyt Scarlett meglátta a kapu felé közeledő fiút, durván reá rivallt:
    - Mit keresel itt?
    Mert a nagy urakkal szemben csúszó-mászó volt ez a jó ember, ámde az alárendeltekkel s főleg gyermekekkel szemben sohasem tagadta meg brutális természetét.
    Az ő pöffeszkedése azonban nem ijeszthette meg hősünket. Sokkal durvább megszólításokban volt már neki része a hardnál, Thornpipenél és a rongyosok iskolájában. Illemtudóan levette a sapkáját, midőn Scarlett elé lépett, kit éppen nem tartott már első tekintetre sem lord Pibornenak, a kastély urának.
    - Megmondod rögtön, hogy mi keresni valód van itt? - mordult reá ismét Scarlett. - Ha kéregetni akarsz, kotródjál innen. Olyan magadfajta kis semmirekellők egy coppert sem kapnak nálunk.
    Ezek csakugyan kárbaveszett szavak voltak. Senki fia még csak feleletre sem méltatta, már csak azért sem, mert az uradalmi intéző ficánkoló lova előtt ügyelnie kellett magára. No meg a kutyák is vicsorgatták a fogaikat és acsarogtak reá. Olyan lárma támadt, hogy a beszédet sem igen lehetett hallani.
    Scarlettnek is hangosabbra kellett fognia a fenyegetést:
    - Ha el nem tisztulsz innen rögtön, s még meglátlak a kastély körül csavarogni, a fülednél fogva viszlek Kanturkba, hol a dologházban akad még hely efféle ficzkók számára.
    Senki fiát sem a fenyegetés, sem a hang, melyen Scarlett reá mordult, nem félemlítette meg. Mikor a zaj kissé megszünt, így felelt:
    - Nem koldulni jöttem, sohasem koldultam életemben.
    - És talán el sem fogadnád az alamizsnát, he? - kérdé Scarlett gúnyosan.
    - Nem... senkitől.
    - Mi egyéb szándékod lehet hát itt?
    - Lord Piborneval akarok beszélni.
    - Ő kegyelmességével, magával.
    - Úgy van, ő kegyelmességével, magával.
    - S te azt hiszed, hogy színe elé fog bocsátani téged?
    - Minden bizonynyal, mert olyan ügyről van szó, mely lord Pibornera nézve nagyon fontos.
    - Nagyon fontos?...
    - Az, uram.
    - És mi légyen az?
    - Csak lord Pibornenak magának mondom meg.
    - Akkor hát, pusztulj innen... a marquis nincs itthon.
    - Úgy hát várni fogok reá.
    - De csak nem ezen a helyen?
    - Jól van, eljövök még egyszer.
    Az undok Scarletten kívül mindenkit meglepett volna a fiú feltűnő állhatatossága és határozott beszéde. Mindenki azt gondolta volna, hogy a fiút különös ok késztette arra, hogy a kastélyba jöjjön; bizonyára figyelmére is méltatta volna. Ámde Scarlett ettől csak még inkább belejött a «dühbe» és zsörtölődött:
    - Hja, olyan kurtán-furcsán nem lehet ám lord Piborne ő kegyelmességével beszélni. Én vagyok a kastély várnagya. Ha valakinek itt dolga van, előbb hozzám kell fordulnia, s te még azt sem akarod megmondani, hogy miféle ügyben...
    - Senkinek sem mondhatom meg, csak lord Pibornenak, azért kérem önt, jelentsen be nála.
    - Téged, te kötélrevaló? - viszonzá Scarlett, egyet suhintva lovagló ostorával. - Eltakarodj innen, vagy reád uszítom a kutyákat!... Úgy vigyázz!
    Scarlett csattogó hangja még inkább ingerelte a kutyákat.
    Senki fia attól félt, hogy Birk előtör a bokor mögül, segítségére siet, s akkor a helyzet még veszélyesebb fordulatot vesz.
    A kutyák dühös ugatására megjelent az udvaron Ashton gróf s a rácsos kapu felé tartott.
    - Mi történik itt? - kérdé.
    - Ezt a kölyket, a ki koldulni akar...
    - Nem vagyok koldus! - ismétlé Senki fia.
    - Hát akkor szemtelen csavargó...
    - Hordd el magad, akasztófavirág, mert nem állok jót a kutyáimért! - kiáltott rá Ashton gróf.
    A kutyák, melyeket az ifjú Piborne csitítani igyekezett, tényleg mind dühösebbekké lettek és fenyegetően közeledtek.
    Ekkor jelent meg a középkapu kőlépcsőjén a kastély ura, lord Piborne az ő egész méltóságá-ban, s midőn látta, hogy Scarlett még mindig nem ment el Kanturkba, kimért léptekkel ereszkedett alá a lépcsők fokain, keresztül szelte feszes tartással a díszudvart, s kérdezte, hogy mi az oka Scarlett késedelmének, meg a lármának.
    - Méltóztassék kegyelmességed megbocsátani - dadogá az uradalmi igazgató, - ez a kölyök, ez a koldusficzkó...
    - Harmadszor is figyelmeztetem önt, hogy én nem vagyok koldus - vágott szavába Senki fia.
    - Mit akar tehát ez a fiú? - kérdé a marquis.
    - Csupán kegyelmességeddel magával akar beszélni.
    Lord Piborne egy lépéssel hátrált, a lehető legelőkelőbb poseba vágta magát s teljes magassá-gában kiegyenesedett.
    - Mi mondani valója van?
    Nem tegezte, pedig kis gyermekhez szólott. Csupa merő előkelőségből senkit sem szokott tegezni a marquis, még a feleségét, a fiát sem - ötven esztendővel ezelőtt valószínűleg a szoptatós dajkáját sem.
    - Beszéljen! - tevé hozzá.
    - Marquis úr tegnap Newmarketben volt, úgy-e?
    - Ott.
    - Tegnap délután?
    - Úgy van.
    Scarlett majdnem magánkívül volt. - Lám a csavargó kérdéseket tesz és ő kegyelmessége felelget reá!...
    - Marquis úr - folytatá a gyermek - nem vesztett el útközben egy pénztárczát?
    - Nos, és a pénztárcza?...
    - Megtaláltam a newmarketi országúton, eljöttem, hogy önnek visszaadjam.
    Ekkor lord Piborne felé nyujtotta a tárczát, melynek eltűnése oly sok nyugtalanságot okozott, annyi gyanút keltett a Trelingar-kastélyban és annyi ártatlant kompromittált. Mindennek oka, bármily sértő legyen is ez ő kegyelmessége hiúságának, mindennek az oka ő kegyelmessége volt; fölösleges lett volna vádat emelni a szolgaszemélyzet ellen, s bár ő kegyelmessége nagyon sajnálta, de szükség már arra sem volt, hogy Scarlett rendőri segélyért Kanturkba menjen.
    Lord Piborne átvette a tárczát, melynek belső oldalán neve és czíme állott, s meggyőződött arról, hogy az okmányok és a bankjegy is benne vannak.
    - Tehát ön találta meg ezt a tárczát?
    - Én, marquis úr.
    - Ki is nyitotta, természetesen?
    - Ki kellett nyitanom, hogy megtudhassam, kié.
    - Látta benne a bankjegyet... az értéke ön előtt bizonyára ismeretlen?
    - Az éppen nem; száz font sterlinges bankjegy - felelt Senki fia nyugodtan.
    - Száz font, vagyis...
    - Kétezer shilling.
    - Ah, ezt is tudja tehát és még sem jutott eszébe, hogy a pénzt eltulajdonítsa?
    - Nem vagyok tolvaj, marquis úr, éppen oly kevéssé, mint koldus - viszonzá büszkén Senki fia.
    Lord Piborne becsukta a tárczát, hanem a bankjegyet zsebre dugta. A fiú tisztelettel meg-hajtotta magát, s már néhány lépést tett visszafelé, midőn ő kegyelmessége újra megszólította, a nélkül, hogy csak legkisebb jelét adta volna elismerésének e becsületes cselekedet miatt.
    - Miféle jutalmat kíván ön a tárcza visszaszolgáltatásáért?
    - Eh mit... néhány shilling... - veté közbe Ashton gróf.
    - Vagy egy pár pence... bőségesen elég lesz ennek a ficzkónak - sietett megjegyezni Scarlett.
    Senki fiának sértette önérzetét, hogy azok alkudozni kezdenek vele, holott ő maga semmit sem kért, így szólott tehát:
    - Sem pence, sem shilling nem jár érte nekem.
    Evvel kapta magát s az országút felé tartott.
    - Várjon, - kiáltott rá lord Piborne. - Hány éves ön?
    - Nemsokára tizenegyedfél leszek!
    - Atyja?... Anyja?
    - Nincs sem apám, sem anyám.
    - Rokonai?
    - Nincsenek.
    - Honnan jött tehát?
    - A Kerwan-majorból, négy évig voltam ott, s négy hónapja, hogy elhagytam.
    - Miért?
    - Mert a bérlőt, ki ügyemet felfogta, elűzték családostul onnan.
    - Kerwan... Kerwan... - dörmögé lord Piborne. - Úgyhiszem Rockingham herczeg uradalmához tartozik.
    - Kegyelmességed nem méltóztatik tévedni - jegyzé meg a jószágigazgató.
    - Mi szándéka van önnek most? - szólott a marquis újra Senki fiához.
    - Hát visszamegyek Newmarketbe, hol eddig becsülettel megkerestem a mindennapi kenye-remet.
    - Ha itt akar a kastélyban maradni, egy vagy más foglalkozást találhat.
    E bizony csábító ajánlat volt. A gőgös, rideg szívű lordnak nem szívéből jött, nem is tevé mosollyal avagy nyájas arczczal.
    Senki fia jól érezte ezt, s ahelyett, hogy rögtön felelt volna, gondolkozóba esett. A mit eddig a Trelingar-kastélyban tapasztalt, gondolkozóba ejthette.
    Nem érzett rokonszenvet sem ő kegyelmessége, sem fia, Ashton iránt, a ki gúnyos, ellen-szenves arczú úrfi volt, még kevésbbé Scarlett jószágigazgató iránt, a kinek durva viselete fellázította őt. No meg Birkre is gondolt. Ha őt szolgálatba fogadják is, Birket elkergetik, arra pedig gondolni sem akart, hogy hűséges társát akár bal, akár jó sorsban elhagyja.
    Mindazonáltal a fiúcskának ezt az ajánlatot mintegy a Gondviselés rendeltetésének kellett tekintenie, mert hiszen sorsa épenséggel nem volt biztosítva. Esze azt tanácsolta, hogy fogadja el, mert hátha talán majd meg kell bánnia, ha Newmarketbe visszatér. Csak a kutya volt akadály, de szóba hozni épenséggel nem lett volna tanácsos. Hátha mégis befogadják, ha egyébnek nem is, házőrző ebnek. Neki nagy előnyére válhat csak a kastélybeli alkalmazás, s ha nagyon takarékoskodik...
    - No... meghánytad-vetetted már a dolgot?... - mordult reá a jószágigazgató, ki inkább szerette volna, ha a pokolba megy innen.
    - Mi lészen a bérem? - kérdé Senki fia, mert gyakorlati esze őt sohasem hagyta cserben.
    - Két font sterling havonta - mondá lord Piborne.
    - Két font havonta!... - rengeteg összegnek tetszett előtte, s valóban, egy tizenegyesztendős fiú aligha számíthatott ennyire.
    - Köszönöm, kegyelmes uram, - mondá. - Elfogadom az ajánlatát, s igyekszem, hogy tőlem telhetőleg teljesítsem kötelességemet.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában