hirdetés
Vissza

Csuta Szójakocka (150 g)

Megfelelő ízesítéssel tökéletesen tudja utánozni a hús ízét hamburgerben, hot-dogban, darált hússal készült ételekben, sőt létezik szójakolbász, szójaszalonna is!
  • Felhasználási javaslat: A szójakockát kétszeres mennyiségű fűszeres vízzel felfőzzük, majd addig hagyjuk állni, amíg a szükséges vizet fel nem vette. Ezután a hússal azonos módon kezelhető anyagot kapunk. Kockára vágott húsok helyettesítésére, illetve kiegészítésére is felhasználható.

    Receptek:
    Tárkonyos-kapros szójaragu
    Hozzávalók:

    1 csomag szójakocka
    1 pohár tejföl
    1 csokor kapor
    csipetnyi tárkonyfűszer vagy 1 teáskanál tárkonyecet
    késhegynyi curry
    1 teáskanál só
    2 evőkanál liszt
    1 kávéskanál olaj

    Elkészítés:
    A szójakockát 10 órán át áztatjuk vegetás vízben. A kaprot apróra vágjuk és az olajon kicsit megpirítjuk. Rádobjuk a leszűrt szójakockát, és felengedjük annyi vízzel, hogy az épp ellepje. Feltesszük főni. A tejfölt kikeverjük a liszttel és az összes fűszerrel, majd a majdnem puha szójára öntjük és összefőzzük vele.

    Szója brassói
    Hozzávalók:

    1 csomag szójakocka
    1 fej fokhagyma
    1 kávéskanál mustár
    1 fej hagyma
    késhegynyi őrölt bors
    1 teáskanál só
    1 evőkanál liszt,
    1 kávéskanál
    olaj
    vegeta

    Elkészítés:

    A 10 órán át áztatott szójakockát leszűrjük, a hagymát egészen apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Az olajon fedő nélkül megpároljuk a szóját a hagymával, addig, amíg az teljesen el nem fövi a levét. Ekkor rádobjuk a fokhagymát és az ízesítőket, megforgatjuk velük, megszórjuk a liszttel és kb. 1 dl vízzel, fedő alatt puhára főzzük. Ha jó munkát végeztünk, a főzés végére csupán kevés sűrű lé marad a szóján. Ekkor belekeverjük a mustárt. Kockára vágott sült krumpli illik hozzá.

    Borsos szójacsírás ragu
    Hozzávalók:

    1 csomag szójakocka
    1 fej hagyma
    2 gerezd fokhagyma
    1 pohár joghurt
    1 db natúr szójacsíra-konzerv
    1 evőkanál liszt
    1 teáskanál mustár
    1 evőkanál olaj
    1 teáskanál só
    késhegynyi őrölt bors
    vegeta

    Elkészítés:
    A szójakockát 10 órán át áztatjuk. A hagymát, fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és az olajon leszűrt szójakockával megpirítjuk. Fedőt helyezünk rá és puhára pároljuk. Eközben a joghurtot simára keverjük a liszttel, a mustárral, a borssal, a sóval és a vegetával, majd a megpuhult szójához adjuk. Ekkor keverjük bele a szójacsírát és összefőzzük vele.

    Babgulyás szójakockából
    Hozzávalók:

    fél kg szárazbab
    fél csomag szójakocka
    fél kg burgonya
    3 fej hagyma
    1 fej fokhagyma
    csipetnyi pirospaprika
    1 evőkanál liszt
    1 teáskanál só
    csipetnyi cukor
    1 evőkanál olaj,
    vegeta

    Elkészítés:
    A babot és a szójakockát külön-külön, vízben 10 órán át áztatjuk. Csíkokra vágjuk a hagymát és megpirítjuk az olajon. Leszűrjük a szóját és a hagymára dobjuk. Beletesszük az összezúzott fokhagymát és 3-4 percig pirítjuk. Rászórjuk a lisztet, majd a tűzről lehúzva megszórjuk a pirospaprikával. Felengedjük kb. másfél liter vízzel, beletesszük a babot és a többi ízesítőt és félpuhára főzzük, majd hozzáadjuk a lehámozott, kockára vágott burgonyát, és ezzel puhulásig tovább főzzük (ez összesen kb. 45 perc).

    Currys tofu
    Hozzávalók:

    20 dkg tofu
    30 dkg burgonya
    10 dkg szójakocka
    30 dkg sárgarépa
    2 fej hagyma
    6 gerezd fokhagyma
    4 db babérlevél
    0,5 l kecsketej
    1 t.k. őrölt bors
    0,5 e.k. ételízesítő
    Elkészítése:

    Az apróra vágott hagymát, foghagymát olajon dinszteljük. Ha már megüvegesedett, hozzáadjuk a kockára vágott tofut, a jól megmosott és lecsorgatott szójakockát, a curry-t, az ételízesítőt, a pirospaprikát és a borsot, néhány forgatás után a feldarabolt burgonyát, sárgarépát és tejjel felöntjük. Fedő alatt 15-20 percig főzzük közepes tűzön.

    Székelykáposzta - Vega módra
    Hozzávalók:

    1 kg savanyú káposzta,
    1/2 csomag szójakocka,
    1/2 kg hántolt árpa,
    ételízesítő,
    só (tengeri)
    olaj,
    pirospaprika

    Elkészítés:
    A hozzávalókat külön-külön megfőzzük (az árpát érdemes előző este beáztatni). Amikor mind meg puhult, összefőzzük, befűszerezzük ételízesítővel, ten­geri sóval. A végén olajat és pirospaprikát teszünk bele.

    Szójatepertő
    Hozzávalók:
    10 dkg szójakocka,
    3 db tojás,
    ételízesítő,
    fűszer ízlés szerint (koriander, ételízesítő, őrölt kömény, szerecsendió fehérbors, stb.),
    fokhagyma,
    3 ek.
    prézli,
    kevés liszt,
    olaj

    Elkészítés:

    A szójakockát megfőzzük, kinyomkodjuk belőle a vizet. A tojást a fűszerekkel felverjük, hozzáadjuk a prézlit, a lisztet. Olyan legyen, mint egy sűrű pa­lacsintatészta. Belerakjuk a szóját, majd állni hagyjuk 1/2-1 órán keresztül. Olajat forrósítunk, 2-3 evőkanálnyi masszát elterítünk benne. Ha megsült, megfordítjuk és szétvágjuk. Az olajat lecsorgatjuk róla. Szója helyett gombából, kelbimbó­ból és brokkoliból is készülhet a puffancs.

    Szója pörkölt
    Szárított szójakockák
    A szárított szójakockát a zacskójára írt használati utasítás szerint vízbe kell áztatni, majd ugyan úgy kezelhetjük, mint a húst. Sima pörkölt recept szerint elkészítjük pirospaprikával, fűszerekkel.
    Megjegyzés: szárított szóját nem csak felkockázva, de apró darabokban is lehet kapni, így "darált húsként" felhasználható töltelékekhez, fasírtokhoz, és a csilis babhoz. Vagy nagyobb darabokban is kapható, miből tenyérnyi nagyságú grillezett vagy sült "húsokat" lehet készíteni az otthon lévő szakácskönyvek húsos receptjei alapján.

    Szójás székelykáposzta
    Elkészítés:

    10 dkg szójakockából készítsünk Szójapörköltet az előző recept szerint, de ne engedjük fel vízzel. 0,75 kg vecsési savanyú káposztát öblítsünk át a Gombás töltött káposztánál leírt módon, és egy zománcozott edénybe rakva öntsünk rá annyi vizet, hogy majdnem ellepje. Fedő alatt főzzük min. 1 órán keresztül. Ha már puha, tegyük hozzá a víz nélküli szójapörköltet, és fedő nélkül főzzük még kb. 5 percig, hogy a káposzta besűrűsödjön. Ezután keverjünk bele 1 dl tejfölt, és forraljuk fel. Hűtőszekrényben tároljuk. Amennyiben több napra készítünk székelykáposztát, akkor a tejfölt ne főzzük bele, hanem utólag tegyük rá. Ha a puhára főzött káposztába nem szójapörköltet, hanem gombapörköltet keverünk, akkor Gombás káposztaragut kapunk. A gombapörköltet a Tejfölös gombapaprikásnál leírt módon készítsük, azzal a különbséggel, hogy a gombát csak liszttel sűrítsük, tejfölt és vizet ne adjunk hozzá. A különleges ízek kedvelői kevés apróra vágott kaprot is keverhetnek a gombás káposztaraguba. Érdemes dupla mennyiséget készíteni belő, mert jól bírja a fagyasztást. A legcsekélyebb mértékben sem csökken az íze, és szükség esetén bármikor elővehető.
  • A termék értékelése:
    Nincs értékelve a termék (0 értékelés alapján)

    Vélemény írása
    Név:
    E-mail cím:
    Értékelés:                    
    Vélemény:
    Ellenőrző kód:
    captcha
     « A hitelesítéshez kérjük írja be a képen látható számot!
    Vélemény elküldése
  • Termék tömege:0,22 kg/db